,
2013.04.23. - Elődöntő
 
Bayern München4 - 0Barcelona
Müller (82', 24'), Robben (73'), Gomez (49')
Neuer kapus Víctor Valdés
Lahm, Boateng, Dante, Alaba hátvéd Dani Alves, Piqué, Bartra , Jordi Alba
Javi Martínez , Schweinsteiger védekező középpályás
Robben, Müller  (Pizarro 82'), Ribéry középpályás Xavi, Busquets, Iniesta
Gomez  (Luiz Gustavo 71'), csatár Alexis Sánchez , Messi, Pedro  (Fábregas 83')
vezetőedző

Mérkőzés előtt
 
A barcások hétfő délután edzettek egyet a BL-elődöntő helyszínén, az Allianz Arenában, a tréningen már részt vett Messi is, aki combsérülése után kezdeni fog a németek ellen.
 
A két csapat most találkozik egymással hetedszer, eddig a Bayern háromszor nyert, két döntetlen mellett egyszer kapott. A korábbi hat meccs közül kétszer a BL, kétszer az UEFA-kupa egyenes kieséses szakaszában találkoztak. 1996-ban a Bayern jutott tovább, négy éve viszont a BL-negyeddöntőben a Barcelona. Az 1998-as csoportkörben oda-vissza a bajorok voltak jobbak.
 
A Bayern igen jól áll spanyol csapat ellen európai kupameccsen Münchenben. Eddig 20 ilyen meccs volt és csak egyszer, 2002-ben a Deportivótól kapott ki, 14-szer nyert, ötször játszott döntetlent. A Barcelona 22-szer utazott eddig Németországba, mérlege: 9 győzelem, 8 döntetlen és 5 vereség. Legutóbb 2001-ben, a BL második csoportkörében, a Leverkusentől szenvedett vereséget, azaz nyolc meccse nem kapott ki német ellenféltől.
 
Az első bajor gól lesz a Bayern történetének 400. európai kupagólja. A Barcelona rekordnak számító, hatodszor játszik egymás után Bajnokok Ligája elődöntőt.
 
A találkozót a magyar Kassai Viktor vezeti, segítői Kispál Róbert és Erős Gábor. Ring György lesz a negyedik játékvezető, az alapvonalaknál pedig Bognár Tamás és Fábián Mihály segíti Kassai munkáját. Kassai eddig a Bayernnek háromszor, a Barcelonának kétszer vezetett BL-meccset. A Barcelona mindkétszer nyert akkor, a Bayern 2012-ben 2-1-re kikapott a Real Madridtól, másik kettőt megnyerte.
 
A Bajnokok Ligája másik elődöntőjét szerdán a Dortmund és a Real Madrid játssza.
 
A német bajnok és a spanyol bajnokaspiráns találkozik egymással a Bajnokok Ligája elődöntőjében, Münchenben. Ez a Barcelona hiába még mindig a világ legjobb csapatának számít, Münchenben az idén egy igazi szörnyeteg született. A többség szerint ha valaki, akkor a Bayern képes megállítani Messiéket.
 
Dörzsölhette ma a tenyerét a kereskedelmi telejósda, hiszen a fogadóirodák által megállapított oddsok nem mutatnak rá az egyértelmű végeredményre. A hazai csapat győzelme ér kevesebb pénzt, átlagosan 2,10-szeres szorzóval számolhatunk. Amennyiben a végeredmény döntetlen vagy vendég győzelemmel zárul, az nagyjából 3,50-szeres nyereményt jelent. Zombori Sándor legyen a talpán az, aki megmondja a biztos tippet.
 
Máris megvan az első bréking, a barcás Gerard Piqué kopaszra borotválta a fejét. Vajon Shakira kérte?
 
A dortmundiak után a müncheni drukkerek is odatették magukat, egész stadiont beborító piros-fehér élőképpel fogadták a csapatokat.
2013-04-23T190803Z 86213495 LR1E94N1H557A RTRMADP 3 SOCCER-CHAMP
Fotó: Michaela Rehle
 
A mai meccs előzeteséről a Kecskemét váratlan hazai győzelme méltó mód elterelte a kocsmai közönség figyelmét. Az eddig magabiztosan teljesítő győri alakulat mai bukása (5-2) sokak szelvényét tépte szét.
1. félidő
 
1'
A Barcelona kezdte a meccset.
 
2'
Lahm adta be, de kivágták a vendég védők, aztán Robben lőhette rá, de Valdes védett.
 
5'
Egyelőre a Barca még nem ért el az ellenfél kapujához.
 
6'
Jupp Heynckes a 4-2-3-1 rendszerben küldte pályára csapatát, és arra játszik rá, hogy csapata minél gyorsabban gólt szerezzen. Thomas Müller, Arjen Robben, Franck Ribéry és Mario Gomez a német támadórészleg. A Barca 4-3-3-mal kezd: Alexis Sanchez, Pedro és Lionel Messi a támadósorban.
 
7'
Sok-sok Barca passz, de még a 16-ostól mindig messze vannak.
167273832
Fotó: Alex Grimm
 
8'
Akik nem élőben nézik, hanem a magyar tévécsatornán, jogosan bosszankodhatnak a botrányosan szar hangminőség miatt, de hát így jártak, miért nem nézik a helyszínen.
 
8'
Most sikerült, az első Barca-szöglet jön.
 
9'
Túlzásba vihették a müncheniek a locsolást a meccs előtt, a pálya közepén például áll a víz, mindenki csúszkál, aki arra jár.
 
11'
Rettenetesen csúszik a pálya. Alaba lépett el, de sikerült még a szögletet megmenteni a Barcának.
167275062
Fotó: Alex Grimm
 
11'
A szép futball hívei elégedettek lehetnek, egyelőre nem tűnt föl egyetlen parkoló busz sem a kapuk előtt.
 
14'
Most a Bayern szorul saját térfelére.
 
15'
A kezdeti rohamok után erős visszaesés a Bayern München játékában. Ha a kapus mezőnyjátékos lenne, ő is hátvéd szerepét kapná.
 
15'
Lahm bombázta rá, Pique lépett közbe, szöglet lett.
 
17'
Akkor a mai játékunk az, hogy kezdjük el számolni Kassai hibáit. Piqué kezezése: 1.
 
18'
Megint Lahm próbálta befűzni a védelmet, ebből is szöglet lett. Aztán meg Bayern-les.
 
22'
Bartra hibázott nagyot, de sikerült menteni, de csak szögletre.
 
22'
Egyelőre tényleg csak a Bayern jobb oldalán történnek az érdekes dolgok, Robben és Lahm okoz időnként zavart.
 
23'
A vendégcsapat 70 százalékos labdatartással uralja a mérkőzést. Az Allianz Aréna közönsége a 12. német játékos (Kassait még nem tudjuk melyik csapathoz sorolni). A közönségére az eddig látottak alapján szüksége is lesz a Bayern Münchennek.
 
24'
Amikor a két csapat 2009 áprilisában találkozott a BL-negyeddöntőben, akkor a tizenkettedik percben már két góllal mentek Messiék hazai pályán, a félidő végéig pedig még két gólt rámoltak be, ezzel el is döntötték a továbbjutást.
(1–0) Müller Gól
24'
Ezt gyönyörűen kijátszották a hazaiak. Robben tette vissza a szöglet után kitett labdát, Dante visszafejelte, Müller érkezett a rövid saroknál és közelről befejelte.
 
29'
Eksztázisban a Bayern-játékosok, a Barcanak egyelőre nem hogy helyzete, de még apró lehetősége sem volt.
 
29'
Bejött a német elképzelés, és a 25. percben gólt szereztek. Igaz, ez nem a 3. perc, de a képek alapján ennek is nagyon örültek. A gólszerző Müllernek majdnem kiakadt az állkapcsa.
 
29'
Zárja be mindenki a statisztikai oldalakat. Thomas „Jóképű ” Müller bólintott.
 
29'
Na de itt is. Pedro adta középre, Dante egy picit hozzáért, éppen így nem juthatott el a labda Messihez.
167275275
Fotó: Christof Koepsel
 
32'
Megint az egész stadion üvölt és kezezést reklamál, de Kassai megint nagyvonalúan szögletet ítélt.
 
33'
Kassai második hibája, újfent egy kezezést nem vett észre.
 
36'
Robben nem csak húzogat, de szerel, nem keveset.
Gomez Sárga lap
37'
Gomez egy kicsit legyalulta Messit.
167275513
Fotó: Alex Grimm
 
38'
Már a spanyol AS-en is Kassaiznak, a 15. percben történt Piqué-kezezésről emlékeztek meg egy rövid cikkben, szerintük kezezés volt, de a magyar bíró nem adott büntetőt.
 
38'
Valaki nagyon örül.
ronaldo
Bartra Sárga lap
39'
2013-04-23T201530Z 223859149 LR1E94N1K9JAM RTRMADP 3 SOCCER-CHAM
Fotó: Michael Dalder
 
42'
Egyelőre nem találja a Barcelona az utat a Bayern kapujához. Alexis Sanchez terítette le Martínezt.
1. félidő (szünet)
 
Addig nézegessük Piqué kezezését, ami után elmaradt a büntető. Ön szerint 11-est kellett volna Kassainak ítélnie? Írjon az ugyelet@mail.index.hu címre.
2. félidő
Javi Martínez Sárga lap
46'
Gyorsan jött a harmadik sárga.
 
49'
Javi Martínez tört be a Barca kapuja elé, Bartra zárta ki, szöglet jön.
(2–0) Gomez Gól
49'
Gyorsan jött a második. Robben ívelte be, Müller fejelte le a lesgyanús helyen ácsorgó Gomez elé, aki két méterről bevágta.
2013-04-23T200231Z 827822498 LR1E94N1JNW9Z RTRMADP 3 SOCCER-CHAM
Fotó: Kai Pfaffenbach
 
49'
A 3. játékvezetői hiba. Lesgólt kapott a Barcelona.
 
52'
Müller került lövőhelyzetbe, de mellé ment.
 
55'
Ribéry előtt alakult ki megint helyzet, Robben passzolt, a francia mellé lőtt.
 
57'
Dani Alves teritette le Müllert, lap nem járt érte. Kassai szerint.
 
58'
Robben fejelte rá Schweinsteiger szabadrúgását, alig kerülte el ez is a kaput.
 
58'
"Most jön az indexen az a cím, hogy Messi tökéletes játékával a mérkőzés második helyezéséig repítette a Barcelonát, a Bayern kénytelen beérni az utolsó előtti pozícival" - írja szellemesen a sztivan mikroblog.
 
60'
Ribéry lépett volna ki, de Valdes is kilépett, jól a kapuból.
 
60'
A kommentátor (Faragó Richárd) logikájából kiindulva, hogy a 25. és az 50. percben született eddig találat, következtethetünk arra, hogy a 75. percig nem esik újabb gól. De azért helyzet adódik bőven.
 
61'
A Bayern kapusának még egyszer sem kellett védenie, mintha a Milánóban játszó Barcelonát látnánk megint.
 
62'
Gomez gólja, méricskéljen, les volt-e.
 
62'
Jordi Alba tette középre, Dante mentett Messi elől.
 
69'
Most megint feltámadt a Barca, de helyzetecske sem volt még. Aztán a 69. perc hozta az első védést.
2013-04-23T201400Z 682301748 LR1E94N1K71AK RTRMADP 3 SOCCER-CHAM
Fotó: Michaela Rehle
Gomez - Luiz Gustavo csere
71'
 
71'
A 69. percben Neuerernek először kellett védenie. Ezt a napot a Barcelona-rajongók nem fogják megünnepelni, annál inkább gyorsan elfelejteni. De igazság szerint nincs is értelme ezeknek a kétmeccses elődöntőknek, kivéve, hogy szép summa cserél gazdát, sportértékkel egy meccs sokkal inkább bírna.
 
73'
Na most már Neuernek is melege lett, Pedro beadását kellett kiöklözni.
(3–0) Robben Gól
73'
Hát ez sem biztos, hogy szabályos volt. Robben húzott el Jordi Alba mellett, Müller szabálytalanul zárta el a Barca-védőt, Robben meg ellőtte a kapus mellett.
167278094
Fotó: Christof Koepsel

 
73'
A kispályán ilyen gólért leszedik a védők és a kapus fejét, nagypályán pedig megérdemlik, hogy kiröhögjék őket.
 
76'
Azért ne legyünk igazságtalanok, Müller egyszerűen vállal leütközte szegény Jordi Albát, ami nálam szabálytalanság. Kassainál nem, ez szerintem a 4. hibája. Ha ön szerint tévedek, írjon az ugyelet@mail.index.hu címre.
 
76'
Bartra került nagy ziccerbe, de Xavi szabadrúgása után, az ötös sarkáról, fordulásból bedobásra rúgta.
 
80'
Faragónak igaza lett, 25 percenként lőtt gólt a Bayern. Akkor 90. percig már felesleges odanéznünk,a kkor Kassai lefújja a mérkőzést.
 
80'
A Barca szétesett, Thomas Müller meg majdnem meglőtte a negyedik Bayern-gólt. Valdes nagyot védett, Müller cserét kért, Valdés le kell kísérni, mert ápolni kell.
(4–0) Müller Gól
82'
Müller mielőtt lemenne még meglőtte a negyedik bajor gólt. Alaba tette be balról, mindenki lemaradt Müllerről, aki belőtte. Ez már így K.O.
2013-04-23T203400Z 2047919704 LR1E94N1L4DBO RTRMADP 3 SOCCER-CHA
Fotó: Michaela Rehle

Müller - Pizarro csere
82'
Pedro - Fábregas csere
83'
 
85'
Ez akkora KO, hogy még Mourinho is kínosan érezheti magát. Ez a német csapat megállíthatatlan, a Barcelona kiesése nem is lenne meglepetés, de ezen a meccsen éppen úgy játszik velük a német csapat, ahogy Messiék alázták évekig ellenfeleiket.
Alexis Sánchez Sárga lap
86'
 
86'
Lefőtt a kávé.
Ribéry - Shaqiri csere
88'
 
89'
A magyar Barcelona-szurkolók már a Facebookon szervezkednek, hogy Kassait együtt várják a reptéren. Mintha rajta múlott volna.
Jordi Alba Sárga lap
90'
 
90+1'
Még három percig tart a Barca szenvedése.
Iniesta Sárga lap
90+2'
 
90+3'
A magyar Barcelona-szurkolók már a Facebookon szervezkednek, hogy Kassait együtt várják a reptéren. Mintha rajta múlott volna.
Vége
 
A Bayern München az elmúlt években mindig hangoztatta, hogy az éppen aktuális csapata a legalkalmasabb arra, hogy begyűjtse a BL trófeát. Úgy tűnik idén nem a levegőbe beszéltek. Elképesztő gólkülönbséggel várhatják a visszavágót. Viszontlátásra holnap.

Kommentek

  • 2013.04.23 22:33:49J.W. Booth

    Kassai Viktor kiírta magát a világ legjobb játékvezetői közül.
    Sajnálom, nagy drukkere voltam

  • 2013.04.23 22:37:10pakandi

    Na,ez jó volt!A színészkedés kevés volt,az ellenfél sem bakizott,úgyhogy ezt a valódi futball négy góllal honorálta a hobbitoknak.:)

  • 2013.04.23 22:37:14deinemutteristeinehure

    Bejött a papírforma.

  • 2013.04.23 22:37:29bretman

    Ja, a jegyzőkönyv kedvéért: Jordi Albának vagy nem ad semmit vagy kiállítja. Ezért csak sárgát nem lehet adni. Ha szándékos (szerintem az volt) kiállítás, ha nem, akkor semmi.

  • 2013.04.23 22:38:26predi

    Messi voltak a győzelemtől, muhaha... :D

  • 2013.04.23 22:40:26Fűthetőzokni.hu

    Le lett téve a BARCA arca! :D

  • 2013.04.23 22:41:10DenAr

    @ jew

    Te miről beszélsz és kinek?

  • 2013.04.23 22:42:43megint

    A Barca játékánál csak a játékvezetés volt gyengébb. Egy tizenegyest nem adott meg a bayernek(a másik nem volt sztem az), megadott egy sima lesgólt a németeknek, és megadott még egyet pedig Müller szabálytalan volt. És még volt pár rossz leshelyzet. Sajnálom mert eddig én is nagy drukkere voltam. A lesgólnál látszott a lassításnál , hogy a gólbíró kinéz kérdően a partjelzőre, de az nem intett.
    real-bayern döntő lesz , és ha hozza ezt a játékot a sváb csapat akkor be is húzzák idén, zselékirály édeskevés lesz ellenük.

  • 2013.04.23 22:42:45jew

    a kasai egy gyökér. Mit vártok, magyar focin nőtt fel...hol képes ezt agyilag lekövetni. más műfaj..majd gyirmót meg kozármisleny. azt talán feléri. nem tudom ki nyomja, de az nagyon.

  • 2013.04.23 22:44:03stanmore

    Ennyit a felfújt Barcáról és Messiről,aki a cipőjét nem pucolhatná ki Ronaldonak,és ennek ellenére a nagy szakértők aranylabdásnak választották,bruhahaha

  • 2013.04.23 22:45:40jew

    a werner for braun című szalonnácinak, den ar. aki foci kapcsán csak mocskolódik és szar folyik a szájából.

  • 2013.04.23 22:46:00stanmore

    kassai ismét nagyon gyenge volt,nyilvánvaló lesgól,megnem adott tizi.Nem szabadna ilyen komoly meccset rábízni,pláne hogy már előzőleg is "bizonyított"

  • 2013.04.23 22:46:20jew

    nem baj, stanmore, holnap a real margit is el lesz lapátolva a samponreklámjával

  • 2013.04.23 22:46:54megint

    "kamudigó samponreklám", ez tetszik. Werneren csodálkozom, hogy nem Bayernes, egy igazi übermensch biztos, hogy az. Jó hát lehet, hogy Franco tábornok is megteszi neki, ezért is maradt a madridnál. Egyébként rég láttam ennyire elképzelés nélkül játszani a katalánokat, rossz volt nézni a szenvedésüket.

  • 2013.04.23 22:47:14FuriousAnger

    That's all folks!
    Eldőlt.
    Bayern - Real döntő és a tizedik!:)

  • 2013.04.23 22:47:24bretman

    Azért az drámai, hogy Váradi Péter osztja a világ legjobb csapatait. Ez szinte Monty Python :-)

  • 2013.04.23 22:47:33jew

    az enyém fennakad a szűrőn? Werneré nem szokott? De érdekes... modikám, te is fasiszta vagy? grat!

  • 2013.04.23 22:47:34FeroxX

    Real megtudja verni ezt a Bayern-t, ha a Real felszívja magát bármikor bárkit megtudnak verni, de legalább 50-50%-al pályára lépni :)

  • 2013.04.23 22:48:51pokesz70

    Én imádom, ahogy Kassai vezeti a meccseket. Persze, volt és szokott máskor is lenni hibának, de az, hogy ez a mai meccs (is) ilyen pörgős, élvezetes volt (pláne a szimulátor-bajnok Barca ellen), az miatta is volt. Nem kell minden hülyeséget lefújni, ez egy férfias sport. A kezezésekről: az első semmiképpen nem volt befújandó, a második már kétséges, de utálom, amikor egy ilyen szituáció dönt el egy meccset. A lassításban teljesen máshogy néz ki a dolog, a valóságban a másodperc töredéke alatt ér oda a labda. Gomez lehet, hogy lesen volt, bár a másik oldalon mintha belógott volna. Vállal meg hadd lehessen már lökni, nem kéne egyből padlót fogni.

  • 2013.04.23 22:49:02Avatar22

    hát, ezt Barca fanként mondom: ilyet se láttam még.:) Kassai nem vezette jól a meccset. A németek 2. és 3. góljának érvényessége erősen megkérdőjelezhető + volt kezezés is. Előfordul ilyen vereség a sportban, a Barcának ma semmi nem jött össze, nem ment a játék. A védelem pedig ma megint egy nagy nulla volt, nem csak a támadás. Messi a pályán sem volt, a mélységi passzok sem jöttek. Villa pedig a 80. percben lépett pályára, már 2:0 után cserélni kellett volna.:) Innentől azt hiszem, hogy a Bayernnek fogok drukkolni.

  • 2013.04.23 22:49:31bretman

    Azt nem értem, miért nem Váradi Péter a Barcelona edzője?

  • 2013.04.23 22:50:53stanmore

    Majd meglátjuk jew,mert játéktudás alapján messze a Reál kiemelkedik ebből a mezőnyből.A bayern is csak keresni fogja alabdát ha összekerülnek vele,úgyhogy nyugodtan álmodozzál csak .Egyébként a Dortmund nehezebb ellenfél lesz a Reálnak mint a Bayern.Ha továbbjutnak, és nagy esélyük lesz rá ,akkor a Bayern sétegalop lesz már.

  • 2013.04.23 22:51:39RedRum

    Kassai..t sajnalom. Barcat.....jaj de nem :)) Esetleg lesz megint foci a kepernyon nem csak labdatoszogatas. Pedig "Istenuccse" nem vagyok "bajor fun".

  • 2013.04.23 22:51:54Matyi21

    Hát a tiki-taki kora leáldozott, és sajnos tényleg ma ekkora különbség volt a két csapat között még ha a gólok nagy része nem is volt szabályos! De mocskolódni nem hiszem, hogy kéne mert ha megnézitek a szurkolókat azok is karöltve szurkolnak minden meccsen (Real-Barca). Kivévtel a keménymag. A Bayern a király most, a Barcának frissítés kéne meg játokosok edzővel, a Real is gödörben van, a Dortmundban bármi benne van. Izgalmas meccs lesz holnap az tuti! Győzzön aki megérdemli. Kassai lehet bal lábbal kelt fel de nem lettem volna a helyében, Jó éjt!!

  • 2013.04.23 22:52:42vladimir964

    Bíró a hibás? Egy nagy lófaszt! Puskás öcsi is megmondta, mindig egy góllal többet kell rúgni, mint az ellenfél, és akkor nincs baj. És főleg nem kell magyarázkodni.
    Egy gól múlhat egy bírón, néha kettő is. No de NÉGY????

  • 2013.04.23 22:53:32Avatar22

    FeroxX
    Ebben ne légy olyan biztos.:) Az a Real Madrid, amelyikről te beszélsz, több mint 10 pont hátrányban van a formán alul teljesítő Barcelonával szemben a spanyol bajnokságban. Mellesleg azt nem értem, hogy Bartra mit keresett a Barca védelmében? Két gólban benne volt, és volt egy óriási gólhelyzete.

  • 2013.04.23 22:54:27megint

    stanmore, igen, nagyon kiemelkedik a mezőnyből, toronymagasan vezetik a bajnokságot is. Látszott tavaly is, hogy micsoda sétagalopp volt a bayern nekik. Picit még olvasgasd a nyelvtankönyvet.

  • 2013.04.23 22:55:34DXD

    FeroxX
    Barca is megtudná verni, ha formában lenne, de január óta szenvednek. Hónapokig nem volt edzőjük, ez nagyon meglátszik a játékukon. De elmúlt hetekben nagyon formán kívül vannak, Milan elleni visszavágón kívül csak szenvednek.
    Ahogy a Real is formán kívül van, lásd pl. Manchester United elleni meccs. Ha formában lennének simán lealázták volna őket is, így meg csoda hogy tovább jutottak.

  • 2013.04.23 22:56:55RedRum

    Pokesz70: "ferfias sport"???? ferfias: agyon"tolt" zselegombocok, sport: politikai/maffia penzmosoda

  • 2013.04.23 22:58:14pokesz70

    RedRum: akkor miért nézed?

  • 2013.04.23 22:58:27pakandi

    2013.04.23 22:52:42vladimir964

    Vagy öt?!:) A hobbitok le lettek a szó szoros értelmében mosva a pályáról!Semmi ötlet,próbáltak szokás szerint az Arany Málnára hajtani,de az sem működött,focizni kellett volna,az meg az valahol a béka segge alatt lötyögött!Ennyi volt a történet.Hatvan x-edik percben ment az első rúgás???,valami elbaszott mozdulat a kapura.Siralmas teljesítmény!

  • 2013.04.23 22:58:31stanmore

    Ne felejtsük el hogy a reál ,amikor szükség volt rá lemosta a barcát is a kupában és a rangadókon szintén,és van egy nagy előnyük hogy náluk játszik a világ legjobb játékosa és a világ legjobb edzője is náluk van.

  • 2013.04.23 22:58:44Avatar22

    DXD, egyetértek. Az igazi Barcelonát a Milan ellen láttam, amikor 4:0 lett.

  • 2013.04.23 22:59:19gerard1999

    Sziasztok.

    Lassításokból nekem az alábbi jött le:

    1., kezezés - véleményes, Kiteszi a kezét reflexszerűen, majd félig a testéhez rántja, és akkor éri a labda, ráadásul könyök fölött 50-50 %. Ha tudatosan csinálta zseni, szerintem nem...
    2., kezezés. Ha nem is dettó ugyanaz, de majdnem.
    3., Les. Szerintem nem volt az: A lesszabály azt mondja ki (nem néztem utána, de így emklékszem), hogy a támaszkodó, azaz a földön lévő lábat kell tekinteni. A németnek a bal lába volt végig a földön, a másik a passz pillanatában a levegőben volt. a támaszkodó lábával egyvonalban voltak legalább ketten.... Bár mögötte valaki lesen volt, de ő meg nem ért labdához....

    No mindegy, a tömeg úgyis győz, de ha pártatlanul végignézitek a lassítást ezt is figyeljétek.

    Nekem nagyobb hibának tünt a meccsen, hogy néhány dúrva szabálytalanságból semmi sem lett és sárgákat osztogatott érthetetlenül is....

    Gerard

  • 2013.04.23 23:00:14stanmore

    Azt nem értem hogy miért nem dobta be aBarca szokásos színészkedést és reklamálást a bíró terrorizálását ,ahogy szokta,miközben ma alappal is tehette volna?

  • 2013.04.23 23:01:30Avatar22

    Pakandi, a világ legjobb játékosai: Ronaldo és Messi. Az egyik hiába volt ma a pályán, a csapata kikapott. A németekkel mindig számolni kell. Tavaly a Real kapott ki a Bayerntől, most a Barca. Ez van! A németek nemzetközi porondon mindig ott vannak.

  • 2013.04.23 23:03:34bretman

    pokesz,

    rendben van, de akkor minek van a szabálykönyv?

    - Sanchez feltartott keze állította meg a labdát, ez a szabály szerint 11-es.

    - Sajnos, nem lógott be senki, az egyértelmű les volt.

    - Müller most azt csinálta, amit Piquet szokott Puyolnak szögletnél és tízből kilencszer lefújják. Egyértelműen azért lépett oda, hogy megállítsa. Nem vállal lökte, hanem bodicsekkel megállította. Ez csak jégkorongban szabályos.

    - Jordi Alba meg vagy vissza akarta dobni a labdát (akkor semmi), vagy fejbe akarta dobni (akkor kiállítás). A sárga lap a gyáva bíró ítélete.

    Kassai rossz bíró, de valószínűleg okos ember. Tudja, hogy rossz bíró, ezért rájött, hogy akkor húzza a legtovább, ha kétes esetekben nem fúj, vagy nem hoz sorsdöntő ítéletet. Ha évekre visszanézzük, egyetlen kivétellel az összes sorsdöntő hibája abból származott, hogy NEM ítélt, és nem abból, hogy befújt valamit (az egyetlen kívétel a tavalyi Real-Bayerns téves spanyol 11-ese)

  • 2013.04.23 23:03:38DXD

    Avatar22
    Bartra azért van a csapatba, mert más nincs :D Ideje szenvednek a védőkkel, mert sorra sérültek meg. Meg van aki eltiltott is.

  • 2013.04.23 23:05:28Avatar22

    DXD, sejtettem. De szegény még szörnyen tapasztalatlan.

  • 2013.04.23 23:06:30stanmore

    Avatar igazad van pl ellenünk aVb döntőt úgy nyerték meg. hogy senki egy lyukas garast nem adott volna érte ,játéktudásban még inasok sem lehettek volna Puskásék mellett.
    Ezzel együtt és emiatt is,nekem nem szimpi ez a német fanatizmus és übermensch önbizalom,pl ma is kifejezetten ellenszenves volt a vörösfejű edzőjük .Nagyon örültem tavaly hogy elkente aszájukat aChelsea és elsősorban Drogba ,akihez hasonló egyetelen klasszis nincs a Bayernben ma sem.

  • 2013.04.23 23:06:32Avatar22

    kezdődik a póker a sport1-en, léptem! :) Jó éjt!:)

  • 2013.04.23 23:07:16FeroxX

    Avatar22

    Az lehet, de a szuperkupán megvertük a Barca-t, a kupában megvertük a Barcat, bajnokságban meg egy döntetlen, és megint csak megvertük őket.. szal okés szép és jó h behúzza a bajnokságot a Barca, de ez így nekik is keserű lesz szerintem, hogy a Real ellen 1:1-be vesztettek összességében :).. de azért is mondtam, hogy ha! felszívja magát a csapat, akkor tud bárkit megverni, a kiegyensúlyozott jó teljesítmény és motiváció volt az ami hiányzott ebből az évből a bajnokságban, de a keményebb valódi tétre menő meccseken egyszer se játszottunk rosszul, a második Borussia elleni meccsen ahol kikaptunk ott is már azt éreztem a srácokon, hogy nem motiváltak, mert a továbbjutás már meg volt így is úgy is. Viszont zsebre lett téve a Man.City, MUFC, Barca, Galata, Ajax már ebben a szezonban.

  • 2013.04.23 23:08:13gerard1999

    A világ legjobb járékosa cím meg szubjektív.

    A Bajorok szokatlan fölénnyel nyerik azt a német bajnokságot, amely ugye nem gyenge.
    Várhatóan kupagyőztesek lesznek.
    Évek óta ott vannak a legjobb 4 között a bl-ben.
    Valjuk be a Chelsea ellen sem a tudásuk miatt kaptak ki... (sokkal jobbak voltak a bajorok, de akkor nekik nem ment be semmi)
    Van egy pár olyan játékosuk (pl. disznócska), aki a a nemzeti csapatban is virít (ez ugye Messiről és Ronaldóról sem volt elmondható az elmúlt években) mégis csak ezt a két srácot sztárolja mindenki. Meg az angol bajnokságot, amelyikből senki sincs itt.....

    Tudjátok mi a különbség a patkány és a mókus között.........

    Ja és nem vagyok bajor szurkoló!

    Gerard

  • 2013.04.23 23:08:39pakandi

    2013.04.23 23:01:30Avatar22

    Ezek nem kikaptak,hanem egy cumshot repült az arcba,azóta is törölgetik a selyem zsebkendővel. Kikapott az MU a Realtól,"ippenhogy",de kikaptak.Ezeket egyszerűen lefocizták a pályáról,bandzsa hobbit ide vagy oda.:) Na jól van srácok elég volt mára...

  • 2013.04.23 23:09:09megint

    stanmore, amnéziás vagy egy kicsit, de erről nem tehetsz.
    pakandi, Maradona is hobbit volt, és én úgy emlékszem , hogy nem zavarta a labda. Nem is mozgott úgy mint franco kedvenc robotja.

  • 2013.04.23 23:09:17Avatar22

    Nem tudom, stanmore, azért az angoloknak piszok nagy mázlijuk volt tavaly, hogy az utolsó pillanatban egyenlíteni tudtak. Azt a meccset a németek engedték ki a kezükből.

  • 2013.04.23 23:09:28bretman

    Stanmore

    "amikor szükség volt rá". Nem tudtam, hogy a Real a spanyol kupára hajt...

  • 2013.04.23 23:11:10bretman

    DXD,

    ott lett volna Abidal. Vilanova nem mert kockáztatni. Bár szerintem Guardiola négy év alatt nem fordított meg annyi meccset, mint Vilanova egy év alatt azzal, hogy bele nyúlt a meccsbe, ma ezt vagy nem tudta, vagy nem merte.

  • 2013.04.23 23:11:16Avatar22

    selyem zsebkendő, ez jó! :D

  • 2013.04.23 23:12:26pokesz70

    bretman: Nézd, nekem ez a véleményem. Sokkal szívesebben nézek egy ilyen iramú meccset, mint az agyontördelt, minden hülyeséget lefújok mérközéseket. Ilyen tempóban és főleg ilyen intenzitású játéknál mindig lesz olyan, hogy valaki a szándékosság minden jele nélkül hozzáér kézzel a labdához. Gomez lehet, hogy lesen volt (bár sokadszorra nézem meg lassítva és még mindig nem egyértelmű, szerintem), de az ilyen centiken múló szituációban a támadó csapatot kéne támogatni. Ezt általában nem így szokták, de Kassai jellemzően inkább kockáztat, mint hogy a megszokott, biztonsági döntést hozzon. Müller elzárását még a kosárlabdában is elengednék. Én szeretem a gyors, folyamatos, férfias játékot, ezért hajlandó vagyok elnézni Kassainak néhány hibát. Más bíró valszeg szétfújta volna a meccset. De mégegyszer mondom: ez vélemény.

  • 2013.04.23 23:12:41stanmore

    magint ,te csak rágódjál a nyelvtankönyvön,mert veled ellentétben én a szabályokat ismerem de nem javítok ,mert neked ez is túl jó ,ahogy láthatólag ilyen baromsággal előjösz hogy mi van a spanyol bajnokságban ,amit már rég feladott a reál,mert amikor fontos volt neki ,akkor pl tavaly meg is nyerte.A bajnokság eúszása után Murinho cspatot épített és rotálgatta ajátékosait,ezért aztán mégegyszer olyan malaca nem lesz abayernnak mint tavaly ,amikor teljesen érdemtelenül jutott tovább a reálon ráadásul tizenegyesrúgásokkal ,ami ugye nagyon meggyőző,nem számítva a bírói tévedéseket a Reál kárára.Úgyhogy én neked inkább a foci tanulmányozását ajánlom ,mert fingod nincs hozzá.

  • 2013.04.23 23:14:50stanmore

    Figyelj már bretman,akkor iganis megtudtad hogy a reál a kupára hajt a bajnokság elbénázása után ,és persze a BLre is.

  • 2013.04.23 23:16:09Monsieur

    Nálam az első volt kezezés..a német rádiókommentátorok is azt mondják hogy az első három gólt szabálytalanság előzte meg,ennek ellenére az eredmény a látottak alapján még hízelgő is a Katalánokra nézve..Szerintem a Dortmund az aki pariban van az európai elittel.A Bayern az idén messze kimagaslik.Viszont lehet ettől még olyan mint az 54-es döntő(bár nem igazán hiszem).Egyértelmű volt akkor is ki a világ legjobb csapata,egy döntőt viszont el lehetett veszíteni úgy is..

  • 2013.04.23 23:16:11bretman

    Feroxx,

    leszarják, hogy a bajnokságban az egymás elleni eredmény mi. Az a lényeg, hogy ki a bajnok. Ha a Real megnyerné a BL-t, ők meg csak a bajnokságot, az fájna neki. De a jelenlegi Bayern ellen azt nehéz elképzeni. Kéne hozzá egy török bíró minimum...

  • 2013.04.23 23:17:12DXD

    FeroxX
    MU jobban megérdemelte volna a továbbjutást Real ellen :D Ők nem lettek zsebre téve. Nincs a kiállítás sehol sincsenek, ezt te is láttad
    Mondjuk nem jobb csapat az MU, elmúlt években kb. annak is örülhetnek, ha továbbjutnak a csoportkőrből, de arra a meccsre nagyon össze szedték magukat.

  • 2013.04.23 23:18:36stanmore

    Avatar: az utolsó percben való egyenlítés az csak akkor mázli ,ha egy csapat nem szolgál rá ,de tavaly a bayernnek volt piszok nagy mázlija hogy a nála sokkal jobb Chelsea ellen egyáltalán vezetni tudott.
    Ilyen alapon akkor az MU is mázlival nyert a bayern ellen anno ,amikor az utolsó két percben két góllal fordított,miközben végig érett a gól ,és erre csakis nagy csapatok képesek.

  • 2013.04.23 23:18:54FeroxX

    Müller belépőjét én se fújtam volna, én is szoktam ilyeneket csinálni egyetemi bajnokságban, még gecibbe..khm akarom mondani "férfiasabbakat" is :))

  • 2013.04.23 23:19:23megint

    stanmore, mit adott fel te szerencsétlen? A legelején elhúztak a katalánok nyolc ponttal. Már az elején feladták? A helyesírást bocs, hogy felhoztam, túl sokat vártam tőled. Murinnnnyó ha jól emlékszem azt mondta, hogy a bajnokság a legfontosabb.

  • 2013.04.23 23:20:04bretman

    Pokesz

    Akkor más a véleményünk. Például éppen azért, mert szerintem az, hogy valaki nem fúj le valamit, az éppen nem kockáztatás, hanem a biztonsági döntés. Ez meg az én véleményem, láthatóan nem fogunk egyetérteni. Ez van.

  • 2013.04.23 23:21:34bretman

    Stanmore,

    basszus, én más meccset láttam a tavalyi BL-döntőben, mint te? Amit én láttam, ott 33-4 volt a kapura lövési arány a Bayernnek...

  • 2013.04.23 23:23:17pokesz70

    bretman: a véleményekben pont az a szép, hogy különböznek. De abban talán megegyezhetünk, hogy Kassai ide vagy oda, ez egy állat jó meccs volt.

  • 2013.04.23 23:23:18loliense

    Nem volt fair,hogy a Bayern a felnőtt csapattal áltt fel a Barcelona ellen,sokkal egyenlőbb lett volna a meccs,ha az ifi 1 játszik Messiék ellen!!!

    Immer Bayern!

  • 2013.04.23 23:23:34megint

    "tavaly a bayernnek volt piszok nagy mázlija hogy a nála sokkal jobb Chelsea ellen egyáltalán vezetni tudott". Hahahahahaha. Te aztán tényleg értesz a focihoz, milyen meccset néztél te kis IQ-bajnok? Egy "klasszikust" idézek, te vagy az élő bizonyíték arra, hogy van élet az agyhalál után.

  • 2013.04.23 23:24:07stanmore

    bretman te baromira elfogult vagy ,attól még hogy végre kijött az igazság hogy a barca tili toli szar focija eddig is érthetetlenül volt eredményes, nem utolsó sorban a külső körülmények segítségével ,attól még a Bayern nem lesz egy zseniális csapat .Sajnos csak egy szürke iparos gárda és megfelelően védekező csapat ellen ez a német seggbelőtt rohangálás és erőszakosság nem lesz eredményes.Majd térjünk vissza rá döntő után,és van még egy rossz hírem ,még a Dortmund is jobb csapat mint a Bayern

  • 2013.04.23 23:24:33FeroxX

    áh Murinnyó szerintem simán saját önös érdekei miatt feladta a bajnokságot, hogy behúzza a BL-t a Real-al is, én simán kinézem belőle.. majd kiderül bejön-e neki a hazárdirozás, de azt az embert csak a saját egyéni trófeái, elért eredményei érdeklik, nem az adott klubbok ahol dolgozik :) kellően nagy surmó a tag ehhez, igazi boszorkánymester.

  • 2013.04.23 23:26:25stanmore

    megint ezzel a személyeskedéseddel igazolod hogy mennyire hülye vagy ,te beszélsz agyhalottságról ,mikor közröhej tárgya vagy muhahaha.megint próbálsz belebeszélni az okosabbak beszélgetésébe ,de megint nem sikerül te kis megint .

  • 2013.04.23 23:30:36megint

    Picit sajnállak már, de kétségtelenül élvezem. Ha teheted írjál még.

  • 2013.04.23 23:30:40FeroxX

    amúgy meg ez a Real játékos állományra csak jobb lett a tavalyihoz képest, egy jó védővel Varane, és egy akárki akármit is mond, szerintem jó-kreativ középpályással Modric-al, ráadásul Özilnek is jobban megy a kreativkodás ebben az évben, és ha a tavalyi Real tudott egy teljesen ki-ki meccset játszani a Bayern-el, akkor az idei pláne tud.

  • 2013.04.23 23:32:46megint

    A lényeg, hogy a tavalyi döntőben örülhet a Bayern, hogy a sokkal jobb Chelsea ellen egyáltalán vezetni tudott. Ez az aranyköpésed eddig mindent visz, a második helyre azt tenném, hogy a Dortmund is simán jobb, mivel,hogy a Bayerne egy szürke iparos csapat.

  • 2013.04.23 23:33:15DXD

    Ez a Barca nem az a Barca aki elmúlt években, meg ősszel volt, amúgy is van a Barcánál egy mélypont tavasszal fáradság vagy kitudja miért, mindig szenvednek 1-1,5 hónapot, de most az, hogy az edző sajnos beteg és az életért küzd és hónapokig olyan ember irányította a csapatot, aki segédedzőnek is csak pár hónapja lett kinevezve, valószínűleg ezért nem tudnak rendesen játszani, január óta csak szenvednek.

  • 2013.04.23 23:35:42stanmore

    Figyelj mán bretman,ma pl 67 33 volt az arány a labdabirtoklásnál abarca javára,de ki af..t érdekel,miként a kapuralövési arány szintén. Én részemről nézem az angol focit és anémetet is és össze nem lehet hasonlítani a Chelsea kerativitását, játékosai nagy részének egyéni klasszisát egyetlen német csapatéval sem.Drogba pedig egy külön kategória ,ki az ahülye ,aki bármilyen Müllert vagy Gomezt vele egy szintre merne helyezni.Csakis az analfabéták ill akik nem ismerik ajátékosok valódi képességeit.A bayern is idegen tollakkal ékeskedik Robben ,aki már rég lemenőben van,vagy az alattomos gnómfejű francia Ribery ,akit már rég el kellett volna tiltani a legutóbbi alattomosságáért pl,akire még Puhl is azt mondta hogy az ilyet irtani kell a pályáról.

  • 2013.04.23 23:37:54bretman

    Stanmore, nem tudom, mitől szállt el az agyad, de egyre viccesebb vagy.

    Nyilván én vagyok elfogult, és nem te, aki szerint annak a csapatnak, amelyik több, mint harmincszor lő kapura, mázlija van, hogy gólt lő, és az a jobb csapat, amelyik kevesebb, mint tízszer :-)

    Ezek szerint te a védekező futball szerelmese vagy.

    Ja, és igen, a Dortmund jobb csapat, mint a Bayern. Az egy trükk, hogy 20 pont különbség van köztük a bajnokságban a Bayern javára.

  • 2013.04.23 23:38:33morbiczer

    "Drogba pedig egy külön kategória ,ki az ahülye ,aki bármilyen Müllert vagy Gomezt vele egy szintre merne helyezni.Csakis az analfabéták ill akik nem ismerik ajátékosok valódi képességeit.A bayern is idegen tollakkal ékeskedik Robben ,aki már rég lemenőben van,vagy az alattomos gnómfejű francia Ribery ..."

    Drogba bezzeg echte született angol, mi?

  • 2013.04.23 23:38:59megint

    "A bayern is idegen tollakkal ékeskedik", szerencse, hogy a spanyol válogatott alapját a reál kinevelt spanyol játékosai teszik ki. Ugye?

  • 2013.04.23 23:40:00stanmore

    Neked ez túl komplikált megintke,te rágódjál az elütéseken,kíváló gépíró lehetsz de focitudor soha.Igen a bajnokság elején ,amíg nem húzott el a barca a Reál hibájából hangsúlyozom,addig az fontos volt, aztán már hülye lett volna görcsölni sérüléseket összeszedni ,és több fronton a vasat a tüzben tartva sehol nem sikert elérni.De mondom ez neked magas.

  • 2013.04.23 23:40:16megint

    bretman, hagyjad, mindjárt leírja, hogy a Dortmund is feladta már a bajnokságot az elején.

  • 2013.04.23 23:45:22bretman

    Stanmore,

    ne haragudj, de ha valakinél érv az, hogy valaki "gnómfejű" azzal nem nagyon lehet mit vitatkozni. A labdabirtoklás nem számít, feltaláltad a spanyol viaszt, gratulálok. De mondta már neked valaki, hogy gólt kapuralövésből rúgnak?

    Ma 9-2 volt a kapuralövési arány a Bayernnek. Szerinted, ha 9-2 lett volna a Barcának, akkor nyert volna 4-0-ra a Bayern? Ezek után kitartasz amellett, hogy a kapuralövési arány nem számít?

    Tényleg meglepsz. Az elején nem értettem egyet veled,de volt logika abban, amit írsz. Most meg random módon ontod a hülyeséget. Mit jelent például nálad az, hogy a Bayern "idegen tollal ékeskedik" Robbennel, meg Riberyvel?

    Félve kérdezem: ugye nem hiszed, hogy Drogba angol? És ugye azt se, hogy 27 éves kora után a Chelseaben lett klasszis?

  • 2013.04.23 23:46:41stanmore

    Rettentő mennyi hülye van itt,nem azt mondtam ,hogy a chelsea kizárólag angolokból áll ,hanem azoknak írtam akik a bayernt dicsőítve azt azonosítják a német focival.azt akartam kifejezni hogy az erdeti német játékosok nem tartoznak a világ legjobbjai közé .és még a felvásárolt légiósokkal sem képesek igazi Chelsea szintű vagy Reál szintű kreativitásra .Bár mostanság sokat tesz pl a chelsea szétverése érdekében Benitez és a bárgyú Abramovics.Majd ha visszatér Murinho esetleg vagy a kis olasz Matteo ,akkor ez ki is fog világosan jönni ismét.
    Ércsük?

  • 2013.04.23 23:48:57megint

    Miért mondtad el neki, hogy Drogba nem angol? Vártam , hogy leírja. Mi lesz akkor ha rájön, hogy a zselékirály sem spanyol?

  • 2013.04.23 23:54:10Varbaro

    Kassai jó volt, szerintem a 2. gól nem volt les, a hátul fejelő barcással egyvonalban volt.
    Ha meg az első 2 kezezés-t nézzük, kiegyenlítődik végén a Müller bodicsekkel.

    Elnézve az elmúlt év topmeccseit ma ez a trend, a véletlen kezezéseket nem szokták megadni (pláne a fejes ha nem ér bele a keze még jobban mellé ment volna), és a 16-oson belüli kb. egyvonalas lesgyanús helyzeteknél a gólra végződő támadásokat is engedik inkább.

  • 2013.04.23 23:55:19stanmore

    bretman,Ribery igenis kiérdemli a gnómfejű minősítést ,mert ugyan kiváló játékos pláne volt Zidane fénykorában ő is,de a külseje összhangban van a lelkivilágával ez ténykérdés.Másrészt tudod mi számít igazán?meg fogsz lepődni: amutatott játék ,a zsenális húzások és emmellet eltörpül a kapuralövéási arány is ,mert pl ki a túrót érdekelnek a satnya kísérletek mondjuk a félpályáról ,amikor igazi helyzetet egyik sem jelent.
    nem azt mondtam hogy ma abarca jó volt ,szar volt és ezt akapuralüvési arány is tükrözte,de nem ez volt alényeg .Drogbát pedig már megválaszoltam tévúton jár az aki angolozik vele kapcsolatb an.nem ő nem angol, de mesze nincs egyetlen olyan játékos a bayernben mint ő ,ezért is győzték le megérdemelten tavaly a bayernt ,és ezért volt mázlija a a byernnek hogy ennek ellenére vezetni tudott a végée elött egyébként talán 5 percig ,Ha nyert völna tavaly a bayern az kurva nagy igazságtalanság lett volna, hiszen nem mutatott afociból semmit.

  • 2013.04.23 23:59:10stanmore

    megintke neked az értelmi képességeid khmm nem igazán csillognak...Te örülj annak hogy megtudtad hogy drogba nem angol és ronaldo ,aki nem zselékirály legalábbis nem az rá a legjellemzőbb csak a hülyéknek ,akik pl Tom Criuset azért nem szeretik mert a szcientológiai egyház tagja .na így zselékirályozzák a hülyék a világ pillenatnyilag leggólerősebb játékosát.

  • 2013.04.24 00:00:04stanmore

    varbaro kassai szar volt és nem jó ,mert két tévedés az rosszabb mint egy ,tehát nem egyenlítheti ki egymást természetesen.

  • 2013.04.24 00:11:43stanmore

    A sok gyagyának ,aki nem tud leszállni arról hogy abajnokságban momentán melyik csapt ahanyadik ,üzenem ,hogy akkor talán le sem kéne játszani a kupameccseket hiszen ,akkor nyilván az a jobb csapat ,amelyik előrébb van saját bajnokságában.Van egy rossz hírem ,más akupa és más abajnokság ,és aki Blt nyer az BLt nyert ,és aki bajnokságot az meg bajnok ,és csak a hülye jelnti ki ezután hogy csak abajnokság számít és ennek alapján x csapat jobb mint y.Én pl annak alapján ítélem jobbnak a dortmundot vagy a reált hogy összehasonlítom hogy mi volt az a teljesítmény ,amit ezek produkáltak egyáltalán valaha is,természetsen mostanában és nem atörténelem során.Nos ebből a szempontból nem láttam még olyan jól játszani a barcát vagy a bayernt mint időnként a reált vagy a dortmundot is.Ércsük?

  • 2013.04.24 00:17:45stimmel

    A Bayern nagyon jó csapat, volt is félnivalója a katalánoknak, viszont most (is) leginkább önmagát verte el a Barca. Függetlenül attól, amit a pályán láttunk, hogy van az, hogy ennyire impotens játék láttán legalább a félidőben, vagy az újrakezdés utáni látvány nyomán CSAKAZÉRTSEM cserél az edző? A pályán lévő játékosok próbálkoztak, de szokás szerint olyan lassan értek fel a labdával, hogy addigra felépült a betonfal. Bartra meg mit keresett a pályán? Mit csinált Vilanova egész meccs alatt? Szurkolni, reménykedni, ez a drukkerek dolga. Az edzőnek stratégiai feladata van. Messi ugyancsak képtelen volt ezen a meccsen bármit tenni, ez nem a 93. percben derült ki. Vicc, hogy akkor tűnt némileg veszélyesnek a Barca, amikor néhányszor Piqué megindult a németek térfelén a kapu felé.

    Kassai pedig sajnos hozta az aktuális formáját, oda-vissza...

    Megérdemelten győzött a Bayern, bár 2 gól igenis erősen vitatható, de megadták, szóval mindegy. Ha az volt a cél, hogy rálicitáljanak a Milan odavágós 2-0 eredményére (mármint hogy onnan sem gondolták volna sokan, hogy fel lehet állni), sikerült. Csak ez már nem annyira izgalmas (ez a Bayern bárkinek bárhol lő legalább egy gólt 90 perc alatt, 6-ot pedig nem fog ez a Barca nekik berámolni).

  • 2013.04.24 00:19:45megint

    Bocs stani, már fentebb leírták pontosan, kamudigó samponreklám a pontos kifejezés. Elég komoly forgalmat bonyolíthat a házához közeli drogériában, szerencsés az üzlet tulajdonosa. Nem rossz játékos, de nálam olyan szinten van ahol Hegyi Ivánnál is, erős középmezőny.

  • 2013.04.24 03:51:00Közbiztonság Szilárd

    "A Bayern igen jól áll spanyol csapat ellen európai kupameccsen Münchenben"

    Te viszont igen szarul állsz a magyar nyelvvel folytatott, számodra teljesen esélytelen küzdelemben.

    "A 69. percben Neuerernek először kellett védenie"
    Ja, baszd meg, Neuerer.

    Aki ennyire analfabéta fasz, mint te, az miért írásból akar megélni?

    "Hát ez sem biztos, hogy szabályos volt. Robben húzott el Jordi Alba mellett, Müller szabálytalanul zárta el a Barca-védőt"
    "Müller egyszerűen vállal leütközte szegény Jordi Albát, ami nálam szabálytalanság"

    "ahogy Messiék alázták évekig ellenfeleiket"
    Messiék? Évekig? Mikor?
    Egyes ellenfeleiket igen, de azért időnként meg-megszívták a faszt. Talán erről sem kéne megfeledkezni.

    Aki ennyire hülye segg a focihoz, mint ti ketten, az miért akar fociról írni?

  • 2013.04.24 05:03:33Közbiztonság Szilárd

    2013.04.23 20:44:33tve2009
    "Legalább van világhírű bírónk :) Hajrá Kassai"
    Hát van, bazmeg. Erről az ukránok tudnának igazán mesélni.
    Nem véletlenül küldték haza az Eb-ről.

    Repülőgépet sem könnyű vezetni, csak ott aki ekkorákat hibázik sorozatban, az másodszor már nem száll fel. Elhalálozás miatt.
    Kassainak is le kéne vonni a tanulságot.

    2013.04.23 21:34:33FeroxX:
    Fasz vagy te.
    Egyiknél sem volt leszorítva a kéz, és befolyásolta a labda útját.

    2013.04.23 22:14:06bretman:
    Hallottál már arról, hogy testtel lehet ütközni fociban, és az szabályos is?
    Kézzel nem lehet lökni, de arról itt szó sem volt. Itt Kassainak kivételesen igaza volt.

    2013.04.23 22:23:11butuska:
    Mi a faszom az a gomdóc?

  • 2013.04.24 05:04:07Közbiztonság Szilárd

    2013.04.23 22:28:45DenAr:
    Erre azért ne vegyél mérget. Ami az egyik taktika ellen jó, az a másik ellen nem biztos.

    (Azért szívesebben látnék egy Real-Bayern döntőt, mint egy Dortmund-Bayernt, bár a tavalyi német kupadöntőből kiindulva az sem biztos, hogy rossz lenne - elég szépen alázták a Bayernt, azt hiszem, pont Münchenben, már nem is szoptak a bajorok, hanem csövön nyelték -, igaz, ez a Dortmund már messze nem az a Dortmund.)

    2013.04.23 22:30:24DXD:
    Azért az MU sem kutya.

    "Viszont Real sincs mostanában formában" - azért 1-1 meccsre fel tudják szívni magukat. A Barcát pl. folyamatosan verik mostanában ők is. Ha C. jó napot fog ki, akkor bárkit képesek legyalulni. Ha nem, akkor meg képesek bárkitől szopni.

    2013.04.23 22:32:42bretman:
    Hát azért egy Bayern - Santos meccset megnéznék egyszer, mert hátha mégsem. Európa nem a világ, fociban sem.
    De azért még várjuk meg a döntőt is (azt én sem hiszem, hogy ezt a Bayernt 4-gyel verné ez a Barca, vagy ha talál egy gólt a Bayern Barcelonában - ez azért nem elképzelhetetlen e mellett a védelem mellett -, akkor ugye 6-ot kellene rúgnia a törpecikusznak, ami elég esélytelen.
    Jordi Albát szerintem is ki kellett volna állítani.

  • 2013.04.24 05:04:39Közbiztonság Szilárd

    2013.04.23 22:42:43megint:
    Két tizenegyest nem adott meg, Müller ellenben teljesen szabályos volt. Vállal a fociban szabad ütközni. Az, hogy a másik oldalon egy törpe minoritás van, 20 kiló mínusszal, az nehogy már az ő gondja legyen.

    Zselékirály meg nem lesz kevés, azért most is lehetett volna pár gólt rúgni a németeknek, ha kicsit pontosabb a Barca.
    És a Real védelme egy nagyságrenddel azért jobb, mint a Barcáé, meg nem 160 centisek a védők (sem).

    2013.04.23 22:42:45jew:
    Nana, csak nem szidni ezeket a csapatokat. A félelmetes Baktalórántháza pl. 4-ből 3-szor verte a világhírű Ferencvárost, kétszer miattuk nem jutott fel a Fradi az NB-II-ből az NB-I-be.

    2013.04.23 22:44:03stanmore:
    A gyűlölet beszél belőled. Messi és C kb. azonos szintű játékos, csak más-más feladatkörben. Mindkettő a világ legjobbja a maga posztján jelenleg. Bár tény, hogy az aranylabdát tavaly Xavi és Iniesta is talán jobban megérdemelte volna. Két évvel korábban meg Sneijder.

    2013.04.23 22:48:51pokesz70:
    Jaja, milyen szép is volt, amikor a franciák is Henry kezezős góljával jutottak ki a vb-re...
    Az, hogy ez nem tól lett volna? Nem. De német játékoshoz jutott volna el a labda mindkét esetben. Azaz mindkettő 11-es.
    Gomez meg tényleg lesen volt, nem is kicsit.
    Kassai nem jó játékvezető.

    2013.04.23 22:49:02Avatar22:
    A 3. gól miért is?
    Villa meg nem Barca-szintű játékos, 10 perc alatt egyetlen mozzanata sem volt.

  • 2013.04.24 05:05:11Közbiztonság Szilárd

    2013.04.23 22:51:54Matyi21:
    Voltam Madridban Real-Barcán, hát a karöltve szurkolást nem mondanám. Meccs közben olyan volt, hogy ezek mindjárt megölik egymást. Aztán vége a meccsenek, és utána tényleg együtt söröznek a legnagyobb békében, elképzelhetetlen az, amit a Fradi barmok - Újpest barmok művelnek.

    2013.04.23 22:51:39RedRum:
    Ja, bazmeg, fun.
    Faszért használsz idegen szavakat, ha fogalmad sincs róluk?

    2013.04.23 22:55:34DXD:
    Ja, az a szar MU is, hát azt a Kozármisleny is vagy 8-cal verné. Hány fordulóval a vége előtt is nyerte meg azt a szar angol bajnokságot?

    2013.04.23 22:58:44Avatar22:
    Ott inkább a Milan volt nagyon harmatos.

    2013.04.23 22:59:19gerard1999:
    Jó sok hülyeséget sikerült összehordanod. Talán utána kéne nézned a szabályoknak.

    2013.04.23 23:09:17Avatar22:
    Az utolsó pillanat után még volt 32 percük a németeknek a hosszabbítást is beleértve. Valahogy mégsem tudtak gólt rúgni, pedig 11-est is kaptak.

    2013.04.23 23:12:26pokesz70:
    Te ugye vakvezető kutyával nézed a meccseket?
    Mert akkor érthető, miért írsz ilyen ökörségeket.

  • 2013.04.24 05:05:21Közbiztonság Szilárd

    2013.04.23 22:51:54Matyi21:
    Voltam Madridban Real-Barcán, hát a karöltve szurkolást nem mondanám. Meccs közben olyan volt, hogy ezek mindjárt megölik egymást. Aztán vége a meccsenek, és utána tényleg együtt söröznek a legnagyobb békében, elképzelhetetlen az, amit a Fradi barmok - Újpest barmok művelnek.

    2013.04.23 22:51:39RedRum:
    Ja, bazmeg, fun.
    Faszért használsz idegen szavakat, ha fogalmad sincs róluk?

    2013.04.23 22:55:34DXD:
    Ja, az a szar MU is, hát azt a Kozármisleny is vagy 8-cal verné. Hány fordulóval a vége előtt is nyerte meg azt a szar angol bajnokságot?

    2013.04.23 22:58:44Avatar22:
    Ott inkább a Milan volt nagyon harmatos.

    2013.04.23 22:59:19gerard1999:
    Jó sok hülyeséget sikerült összehordanod. Talán utána kéne nézned a szabályoknak.

    2013.04.23 23:09:17Avatar22:
    Az utolsó pillanat után még volt 32 percük a németeknek a hosszabbítást is beleértve. Valahogy mégsem tudtak gólt rúgni, pedig 11-est is kaptak.

    2013.04.23 23:12:26pokesz70:
    Te ugye vakvezető kutyával nézed a meccseket?
    Mert akkor érthető, miért írsz ilyen ökörségeket.

  • 2013.04.24 05:06:03Közbiztonság Szilárd

    2013.04.23 23:16:09Monsieur:
    Egy csapat nem lehet ki, legfeljebb mi vagy melyik.
    Kérd vissza a pénzt a nyelviskolától, nem sikerült a magyartanfolyam.

    2013.04.23 23:21:34bretman
    "Amit én láttam, ott 33-4 volt a kapura lövési arány a Bayernnek..."
    És van még abból a szerből, aminek a hatása alatt ezt láttad?
    Kemény cucc lehet.

    2013.04.23 23:24:07stanmore
    "még a Dortmund is jobb csapat mint a Bayern"
    Ezt azért elég ügyesen titkolják, valljuk be férfiasan.

    Robben lemenőben, ja. Ma kb. egymaga jobb volt, mint a Barca teljes tagsága.
    És te mondod magadtól, hogy értesz a focihoz? Ezzel felléphetnél a Showder klubban.
    Az értelmi képességeiddel azért te se nagyon dicsekedj, mert ki fognak röhögni.
    A világ pillanatnyilag leggólerősebb játékosa pedig Messi.

    2013.04.23 23:24:33FeroxX
    "Murinnyó szerintem simán saját önös érdekei miatt feladta a bajnokságot"
    Ahogy te a magyar nyelvvel való kilátástalan küzdelmet?
    Remélem, még idejében szólok: olyan rag, hogy -el, nincs a magyarban. Meg olyan sem, hogy -al.
    Kérd vissza a pénzt a nyelviskolától.

    2013.04.24 00:17:45stimmel:
    És mégis kit hozott volna be ki helyett Vilanova? A hadrafogható legjobbjai a pályán voltak.
    Ja, odavágó. Barom. Hol tanultál te magyarul?

    2013.04.24 00:19:45megint:
    Hát Hegyi Iván egy ritka nagy faszkalap, és nemcsak emiatt a véleménye miatt, hanem a teljes életművét tekintve.
    De láthatóan te is felnőttél a szintjére.

  • 2013.04.24 08:36:29jo.e

    Nem értem, mit vétett ellenetek Kassai... 1értelmű les??? 5 ismétlés után, 3 kameraállasból Faragóék is azt mondták, h. igen Müller talán tényleg lesen volt. Hol 1értelmű ez?
    Valaki írta fentebb, h. vége a tiki-takának. Csak aztán nehogy gurítsanak 4-et a németeknek otthon :)
    Én mondjuk örülnék neki, ha mondjuk 20 perc után 2-0 lenne a Barcának, mert úgy legalább lenne meccs. Azért most 1 kicsit lefutottnak tűnik a visszavágó.

Minden idők

Szénné égették a korábban az ellenfelet alázó franciát
Az U21-es monacói már az Eb-t ünnepelte a góljával, de a svédek az utolsó pillanatban visszavágtak.

Friss kommentek

  • jo.e: Nem értem, mit vétett ellenetek Kassai. 2013-04-24 08:36
  • Közbiztonság Szilárd: 2013.04.23 23:16:09Monsieur: Egy csapat nem lehet ki, legfeljebb mi vagy melyik. Kérd vissza a pénzt a nyelviskolától, nem sikerült a magyartanfolyam. 2013.04.23 23:21:34... 2013-04-24 05:06
  • Közbiztonság Szilárd: 2013.04.23 22:51:54Matyi21: Voltam Madridban Real-Barcán, hát a karöltve szurkolást nem mondanám. Meccs közben olyan volt, hogy ezek mindjárt megölik egymást. Aztán vég... 2013-04-24 05:05

Shopline

Travelo utazási ajánlatok