,
2012.09.07. -
V:
 
Andorra0 - 5Magyarország
Koman (82'), Priskin (68'), Szalai (54'), Gera (33' - 11-es), Juhász (12')
E. García, Lima, Pujol, Vieira hátvéd Vanczák, Lipták, Juhász, Laczkó
M. García (Maneiro 81'), Maneiro védekező középpályás Elek
Silva, Lorenzo, Clemente (Lorenzo 72'), Moreno (S. Gómez 69') középpályás Koman, Korcsmár, Hajnal (Elek 75')
Vales csatár Gera (Priskin 46'), Szalai (Németh 83'), Dzsudzsák
vezetőedző

Mérkőzés előtt
 
A magyar válogatott Andorra ellen kezdi meg a 2014-es világbajnoki-selejtező sorozatát. A D-csoportban, ezen a napon, Észtország–Románia és Hollandia–Törökország meccseket rendeznek még, ez a hat válogatott szerepel a csoportban. A kilenc európai csoport győztese egyből kijut Brazíliába. A nyolc legjobb második, 2013 november 15-én és 19-én, oda-visszavágó meccsen dönti el a további négy továbbjutó sorsát.
 
Ez lesz a magyar és az andorrai válogatott első egymás elleni hivatalos meccse. Az andorra futballszövetsége 1994-ben alakult, még abban az évben tagja lett az UEFA-nak, majd két évvel később a FIFA-nak is. Az U17-es válogatott tavaly szeptemberben, Telkiben játszott hasonló korosztályú andorrai csapattal. Az eredmény 4-0 lett, a gólokat Tamás Krisztián (2), Bobál Gergely és Farkas Zoltán szerezték. Ugyancsak tavaly, az Európa Liga selejtezőjében a Paksi FC játszott az UE Santa Colomával. A kinti találkozót 1-0-ra, a visszavágót 4-0-ra nyerte meg a magyar együttes.
 
Az országnak 27 klubban 3037 igazolt játékosa van. Andorra a népességét tekintve az UEFA negyedik legkisebb tagállama, csak Liechtenstein, San Marino és a Feröer-szigetek előzi meg.
 
A válogatott első hivatalos mérkőzésén – 1996. november 13-án – 6-1-es vereséget szenvedett Észtországtól. A 2000-es Európa-bajnokság volt az első, amelynek selejtezőire nevezett a szövetség, azóta minden Eb és vb kvalifikációs sorozatban indult. A tétmérkőzések közül mindössze egyet sikerült megnyerni, a 2006-os vb selejtezőn Macedóniát verte
1. félidő
 
1'
Magyarország kezdte a meccset. Az első gólig lesz nehéz.
 
1'
Andorra eddig 104 válogatott meccset játszott, amelyből mindössze hármat nyert meg, 91-szer kikapott, tízszer döntetlen volt. A már említett Macedónia elleni meccsen kívül Albániát és Fehérorszországot – 2000-ben, illetve 2002-ben, mindkét meccset 2-0-ra – győzte le.
 
2'
Veszélyes hazai szabadrúgás, de Bogdán jól lépett ki a kapuból.
 
3'
Gólt lőttünk. Szalai volt. A baj csak az, hogy lesről talált be a Mainz csatára.
 
5'
Megint Bogdánnak kellett jól kilépnie a kapuból.
 
6'
A magyarok csoportjában, 35 perc után: Észtország–Románia 0-0.
 
6'
Sajnos túl sokat van az andorraiaknál a labda.
 
8'
Megint Bogdánnak kellett labdát fonia.
 
9'
Gera egy esernyő csel után lépett be a kapu elé, de szabálytalankodott.
 
9'
Az andorrai bajnokságot alapvetően amatőr futballisták alkotják, amelyet 1995-től rendeznek. A legeredményesebb az FC Santa Coloma, amely hatszoros bajnok, a legutóbbi idényben csak második lett a története első aranyát nyerő FC Lusitanos mögött. Utóbbi neve a portugálokhoz fűződő kapcsolatra utal, a címere megszólalásig hasonlít a portugál szövetségéhez, a csapatot Andorrában élő portugál emigránsok alkotják.
 
12'
Az első magyar szögletet Dzsudzsák lövi
(0–1) Juhász Gól
12'
És a szögletből vezetünk is. Juhász jól lépett be és az ötösről, mindenki fölé ugorva, a bal alsó sarokba fejelt.
 
16'
Gerát szerelték elég véleményes módon, de nem ítélt szabadot a bosnyák bíró
 
16'
A magyarok elleni keretben 10 olyan játékos van, amely az FC Andorra csapatától érkezett. A klub nem hazai bajnokságban szerepel, hanem a spanyol hatodosztálynak számító Segona Catalanában. A legerősebb bajnokságban, a spanyol harmadosztályban futballozik Marc Vales, aki tavaly még az Atlético Balerares játékosa volt, idén került a Real Madrid C csapatához, amely tavaly került a fel a negyedik ligából. Az andorrai középpályás idén egyszer volt már kispados, tavaly 23 meccsen két gólt szerzett.
 
18'
A magyarok csoportjában Észtország–Románia 0-0 (a szünetben), a mieinkkel azonos időben kezdődő meccsen: Hollandia–Törökország 0-0.
Clemente Sárga lap
21'
A sokadik szabálytalanság után Clemente kapott sárgát. Aztán a szabadrúgásból megint gólt szerezhettünk volna, de megint les volt. Az előző perpatvarnál Koman is sárgát kapott.
 
24'
Dzsudzsák tette be, most Hajnalt rúgták le.
Koman Sárga lap
25'
 
26'
Van Persie góljával vezetnek a hollandok a törökökkel szemben.
 
30'
Sokszor nem tudunk az andorrai védelem mögé kerülni. Gera próbálkozott párszor, de beadásai nem voltak pontosak.
M. García Sárga lap
32'
Vanczák lépett el a jobb oldalon, a Sion légiósa megtolta a labdát, Marc García felkvágta, 11-es jön.
(0–2) Gera 11-es
33'
Gera bevágta, ha kicsit akadozva is, de 2-0-ra vezetünk.
 
33'
Andorra is rúghat egy szögletet.
 
38'
Koman ívelt középre, de nem volt veszélyes. Bár simán vezetünk, de annyi kreatív játékos van a magyar válogatottban, hogy a lelkes amatőrökből álló andorrai válogatottal szemben azért ennél sokkal több kellene.
 
39'
Az egyik legkreatívabb, Gera próbált egy nagyot lőni, de ez nem olyan volt, mint a PL-ben, fölé ment.
 
41'
Jól induló magyar akció végén Koman passzolta el a labdát.
 
42'
Dzsudzsák jobbal lőtt, szöglet lett belőle.
 
43'
A kipattanó Laczkó elé került, aki egyből rávágta, Hatalmas kapufát lőtt a magyar játékos.
 
43'
Andorra legutóbb 2011. február 9-én, a Moldova elleni barátságos meccsen lőtt gólt, azóta kilenc meccsen nem lőtt gólt aktuális ellenfelünk, miközben 19 gólt kapott.
 
45'
A románok közben megszerezték a vezetést Észtországban.
 
45+2'
Elaludt a magyar védelem, egy jobb oldali beadás után Moreno oda rúghatta, ahova akarta. Szerencsékre nagyon mellé vágta.
Moreno Sárga lap
45+2'
 
45+2'
Két perc a hosszabbítás.
1. félidő (szünet)
 
A többi, európai vb-selejtezőn van néhány érdekes eredmény. Ezek még csak részeredmények: Lettország–Görögország 1-0, Izland–Norvégia 1-0, Luxemburg–Portugália 1-0, Bulgária–Olaszország 1.0
 
Közben Luxemburgban C. Ronaldo egyenlített.
Gera - Priskin csere
2. félidő
 
49'
Hajnal szabadrúgása volt veszélyes, de kipattant a labda.
 
50'
Majdnem megint egy gólt összehoztunk Andorrának, Lipták elaludt, végül Bogdán lépett ki a kapuból és mentett.
 
51'
Megint Andorra jön, Clemente 16 méterről vállalta el külsővel, alig ment fölé, bár Bogdán azért rajta volt.
 
52'
Ciprian Marica góljával, a 78. percben Románia már 2-0-ra vezet Észtországban.
(0–3) Szalai Gól
54'
Ez most egy nagyszerű magyar akció volt. Hajnal szöktette a jobb oldalon zárkózó Vanczákot, aki a szöglet zászló közeléből adott be. A bal oldalon érkező Szalai szépen fejelt a kapuba.
Vales Sárga lap
55'
 
58'
Hajnal egy remek testcsellel játszotta magát tisztára, 24 méterről, laposan lőtt, de nem talált kaput.
 
62'
Megint magyar helyzet, Hajnal tette balról középre, Korcsmár rosszul találta el, így az andorrai kapus könnyen védte.
 
63'
Korcsmár most csatárokat megszégyenítő cselsorozatba kezdett, az utolsó nem sikerült.
 
63'
Most megnyomtuk. Koman ment el a jobb oldalon, de Szalai elől kivágták a védők. Aztán Koman kipasszolta a labdát, hogy ápolni lehessen a sérült andorrai védőt, Fernando Silvát.
 
65'
Priskin kapta Hajnaltól, a lövést bravúrral védte az andorrai.
 
66'
Befejeződött a D-csoportban, a magyar vb-selejtezős csoportjában az első meccs. Románia 2-0-ra verte idegenben Észtországot. A gólszerzők: Torje (Granada), Marica (Schalke 04).
Vales Második sárga lap
67'
A Real Madrid C csapatában szereplő csatár kapja az újabb sárgát, megint egy alattomos szabálytalanság. Jogos a kiállítás.
(0–4) Priskin Gól
68'
Priskin kapott szenzációs ívelést Liptáktól. Az Alanyija magyar csatára mellel maga elé tette, a lepattanót pedig bevágta.
Moreno - S. Gómez csere
69'
Clemente - Lorenzo csere
72'
Pujol Sárga lap
73'
Fáradnak az andorraiak, a labda helyet most már csak lábat találnak. Szalai volt most a szenvedő fél.
 
74'
A magyar csapatba Elek Ákos fog beállni rövidesen.
 
75'
Koman tette be jobbról, de az ívelés mindenki feje fölött elszállt.
Hajnal - Elek csere
75'
 
77'
Priskin egy eladott - rosszul hazapasszolt - labdát tett kapura, de csak a lécet találta el.
 
80'
Vb-selejtezőn Málta 1-0-ra kikapott otthon az örményektől. A horvátok hazai pályán, ugyanilyen arányban verték Macedóniát.
M. García - Maneiro csere
81'
(0–5) Koman Gól
82'
Szerencsés gólt szereztünk. Priskin nagyon szépen húzta meg a bal oldalon, Dzsudzsáktól kapta az indítást. A beadást a pár másodperce beálló Maneiro igyekezte kivágni, a félig lyukat rúgott. Jött Koman és közelről bevágta.
Szalai - Németh csere
83'
 
85'
A litvánok otthon játszottak 1-1-et a szlovákokkal.
 
86'
15-4 a kapura lövések aránya a javunkra.
 
87'
Lorenzo is megpróbálta, de Bogdán a kevés próbálkozás közül ezt is megfogta.
 
89'
Andorrai szabadrúgás ment fölé.
 
90+2'
Lima szabadrúgásából szöglet lett. A magyar szurkolók drukkolnak, a meccs olyan lett, mint amilyen az első magyar gól után volt. Három perc a hosszabbítás. Egyetlen öröm, hogy Bogdán is nyújtózkodhat párat.
 
90+3'
Magyar lehetőség a végére. Dzsudzsák lőtte rá, de nem talált kaput.
 
90+5'
Hármat fújt a bíró a sípjába.

Kommentek

Minden idők

Ezzel a lövéssel világhírű lehet az Újpest kongói csatára
Tshibuabua rádőlt, lendített, a többit látni kell.

Friss kommentek

  • Effe: Milyen ocsmany ez az uj idegenbeli mezünk: tiszta bolgar 2012-09-07 22:50
  • zoldx: ...az Andorrai csapatot amatőrök alkotják. A Magyarokat nem ?! 2012-09-07 22:40
  • Rák Attantam: Torrente2, kösz a linket, iFrame vírus... :) (megfogtam) 2012-09-07 22:22

Shopline

Travelo utazási ajánlatok