Lemostuk a macedónokat

Magyarország - Macedónia 5-0 (2-0)

| 2001. november 14., szerda 22:18
A magyar labdarúgó válogatott parádés játékkal verte Macedónia csapatát. Az egész napos "magyar-macedón show" keretén belül délelőtt a teremlabdarúgó válogatott, majd délután az utánpótlás csapat is öt góllal terhelte meg a vendégek kapuját. Ezt a "hagyományt" a felújított Megyeri úti stadionban folytatták a felnőttek.
A mérkőzés előtt hivatalosan is felavatták a felújított Megyeri úti stadiont. A februárban elkezdett munkák során újjáépült a két hosszú lelátó, a két rövid lelátó helyén újak épültek, új fejépület és műfüves edzőpálya született. A stadionban elsőként Magyarországon a lelátók lefedésre kerültek, és az immáron csak ülőhellyel rendelkező stadionban így 13 5000 néző foglalhat helyet. A magyar csapat az edzőtáborban csapatkapitányt választott, és a szavazás eredményeként Kuttor húzhatta magára a karszalagot.

Remekül kezdődött a mieink számára a találkozó, hiszen a 3. percben Tököli labdáját Dárdai pörgette Lisztes elé, aki kilépett a védők közül, majd a kapus lábai között helyezett a hálóba. Továbbra is támadásban maradtak a mieink, a macedónok pedig távoli lövésekkel próbáltak zavart kelteni a magyar kapu előtt.

Az utánpótlás is ötös
A magyar utánpótlás válogatott az Üllői úti stadionban meggyőző játékkal, magabiztosan verte a macedónok ugyanilyen korú csapatát. A Szabics vezényelte magyar fiatalok már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert, majd egy durva szabálytalanság következményeként a második játékrész közepén emberelőnybe kerültek. Ezt pedig három újabb góllal használta ki a magyar együttes.
Gólszerzők: Halmosi (5.), Szabics (33., 91.), Farkas B. (75., 80.) ill. Pandev (90.)
A 26. percben remek akció végén növelte előnyét Gellei Imre együttese. Bodnár szerzett labdát, Lisztessel játszott össze, majd szöktette Tökölit, akinek pontos beadását Ferenczi ballal kapásból lőtte a rövid sarokba. A magyar válogatott az elmúlt időszakhoz képest gyorsan, szemre is tetszetősen játszott.

A második félidőben ott folytatták a mieink, ahol abbahagyták. Az 56. percben Tököli tört be erőszakosan a tizenhatoson belülre, ahol csak szabálytalanul tudták szerelni. A jogos büntetőt maga a sértett értékesítette, és higgadtan a kapu közepébe gurította a magyar válogatott harmadik gólját.

Ezután Gellei Imre szövetségi kapitány újoncokat avatott, a debreceni Böőr Zoltán és a "hazai pályán" szereplő Tokody Tibor először szerepelt a nemzeti tizenegyben. Az újpestiek kedvencének ragyogóan sikerült a premier, hiszen beállása után két perccel Lisztestől kapott remek labdát, mellyel kilépett, és a kapus lába között a hálóba lőtte a csapat negyedik gólját.

Tíz perc elteltével pedig a felnőtt csapat is megszerezte az ötödik találatát. Füzi hajszálpontosan adott középre, ahol érkezett Lisztes és gyönyörű mozdulattal fejelt a jobb felső sarokba. A kapitány pedig a kétgólos brémai középpályás helyére ismét egy újoncot, Dvéri Zsoltot küldött pályára.

A magyar labdarúgó válogatott pedig olyan játékot produkált, melyre az elmúlt években nem volt példa, így nem csoda, hogy a találkozó utolsó perceiben jogosan zúgott a Szép volt fiuk!

Magyarország - Macedónia 5-0 (2-0)
Megyeri út, 12.000 néző, Vezette.: Kljucsnyikov (orosz)

Magyarország: Babos G. - Bodnár, Kuttor, Juhár, Füzi Á. (Egressy, 76.) - Pető T. (Böőr, 60.), Lisztes (Dvéry, 77.), Sebők V. (Lendvai, 52.), Dárdai (Szamosi, 70.) - Tököli (Tokody, 64.), Ferenczi

Macedónia: Nikolov - Stavrevski, Sedlovski, Gyuzelov, Beganovic - Siljanovski (Nacevski, 62.), Trajanov, M. Krstev (Stanic, 40.), Lazarevski - Jokic (Panov, 69.), Stojanov.

Gólszerzők: Lisztes (3., 75.), Ferenczi (27.), Tököli (11-esből, 56.), Tokody (65.)
Sárga lap: Lisztes (13.), Bodnár (38.)

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Élesedő spanyol gazdasági verseny
A Barcelona és a Real Madrid pénze szétszakította a bajnokságot, ami soha nem volt ilyen izgalmas.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

OnGo beszámolók

  • Mi a szösz az Ongo???
    Mi a szösz az Ongo??? Töltsd fel utazási videóidat! Itt elmesélheted kalandjaidat! Megoszthatod utazási képeidet. Ha olyan helyen vagy szállodában jártál, ami még nem szerepel az Ongon, hozd létre! Mindezek után értékeld mások képeit, videóit, élménybeszámolóit és a szállodákat!
  • Részletes útibeszámoló Egyiptomból
    Részletes útibeszámoló Egyiptomból Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető ½ 1-tõl tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes id.vez-t.
  • Teveháton a Szaharában
    Teveháton a Szaharában Még Douz előtt egy erre alkalmas telepen beöltöztettek bennünket hosszú, földig érő köntösökbe, a fejünkre pedig turbánt tekertek. Egyformán csinosak voltunk, csak nem ismertük meg egymást. Feleségemet a hangja után találtam meg.
hirdetés