Győzelemmel kezdett a bajnokságban a Debrecen

2007. július 22., vasárnap 20:49
A Debrecen a nyáron igazolt Kouemaha két góljának köszönhetően győzelemmel kezdte a szezont a Diósgyőr vendégeként. A labdarúgó NB I első fordulójának másik vasárnapi meccsén a Honvéd a közepesnél is rosszabb játékkal is simán nyert a REAC otthonában.

Diósgyőri-DVSC 1-2

A bajnoki címvédő Debrecen egy góllal nyert a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I első fordulójában. Egyperces gyászszünettel kezdődött a mérkőzés: a fiatalon, mindössze 33 éves korában autóbalesetben elhunyt egykori diósgyőri labdarúgóra, Bozó Péterre emlékeztek.

A bajnokcsapat nagyon határozottan kezdett és a jó formában lévő Kouemaha bő negyedóra alatt kétszer is bevette a hazaiak kapuját. A pályaválasztó azonban nem roppant össze, öt perccel később sikerült szépítenie és a folytatásban is kifejezetten színvonalas játékkal múlatta az időt a két csapat.

A vendégek a második félidőben a nagy melegben már csak az eredményre ügyeltek, míg a diósgyőriek képtelenek voltak komoly helyzetet kialakítani az ellenfél kapuja előtt. Azaz Katona egyszer mégis helyzetbe került de sikerült elrontania a ziccert. Az utolsó percben még növelhette volna előnyét a Loki, de Kouemaha és Dzsudzsák elszórakozta a lehetőséget.

Diósgyőri VTK - DVSC-TEVA 1-2 (1-2)
Miskolc, 6000 néző, V: Iványi

Diósgyőr: Köteles - Hegedűs, Vámosi, Elek, Fodor M. - Lakatos, Vitelki, Katona, Sipeki (Douva 58.) - Rebecsák (Lipusz 70.), Simon A. (Huszák 85.)

DVSC: Balogh J. - Bernáth, Komlósi, Mészáros N., Leandro (Szűcs L. 74.) - Dombi, Vukmir, Sándor T. (Demjén 85.), Dzsudzsák - Sztojkov (Sidibe a szünetben), Kouemaha

gólszerzők: Katona (20.), illetve Kouemaha (8., 16.)
sárga lap: Douva (88.), illetve Bernáth (62.), Sidibe (66.)

REAC-Honvéd 0-3

A kupagyőztes Budapest Honvéd sima, 3-0-ás győzelmet aratott a REAC vendégeként. Az első félidőre alaposan rányomta a bélyegét az elviselhetetlen hőség, még magyar viszonylatban is gyenge volt az iram. Egyik csapat sem tudott fölénybe kerülni, a Honvéd egyetlen precíz akciójának köszönhetően mégis megszerezte a vezetést.

A második negyvenöt percben aztán aktívabban kezdett a Honvéd és ennek köszönhetően hat perc alatt el is döntötte a találkozót. A REAC ugyan próbálkozott a szépítéssel, de még komoply helyzetet sem tudott kialakítani az alacsony színvonalú mérkőzésen.

REAC-Budapest Honvéd 0-3 (0-1)
SZÖVEG
Budai II László Stadion, 1500 néző, V: Fábián

REAC: Farkas B. - Dinka (Varga 60.), Virágh (Madar a szünetben), Sallai, Kőhalmi - Cseri, Kapcsos, Erős, Polonkai - Torma (Nagy T. 74.), Nyerges

Honvéd: Tóth I. - Schindler, Pomper, Smiljanic, Vincze Z. - Dobos, Genito, Bárányos, Ivancsics (Diego 66.) - Hercegfalvi (Magasföldi a szünetben), Abraham (Ndjodo 74.)

gólszerzők: Bárányos (39.), Abraham (53.), Pomper (59.)
sárga lap: Polonkai (41.), Dinka (58.), illetve Schindler (19.)

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...