Huszonhét bajnoki cím a DVSC ellen

2009.08.28. 11:09 - Csepregi J. Botond

Bár országa bajnokságát megnyerő ellenfelet nem kapott a Debreceni VSC a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásakor, igazán nehéz négyesbe került. A Liverpool nemcsak az angol bajnoki rekorder, de ötszörös BEK-győztes is, a Lyon az elmúlt szezonigegymás után hétszer lett első Franciaországban, az olasz Fiorentina pedig kevesebb sikert aratott, de sok jó futballistát vonultatott fel történelme során.

Liverpool FC

Az ötszörös BEK-győztes a világ legnagyobb és legnépszerűbb futballklubjai közé tartozik. Liverpool sikeresebb klubját 1892-ben alapították, miután a már létező Everton vezetése és az Anfield Road-i pálya tulajdonosa összeveszett. A hoppon maradt tulaj, John Houlding nem akarta kihasználatlanul hagyni a sporttelepet, ezért megalapította a Liverpool Football Clubot. A klub a lehető leggyorsabban az első osztályba jutott, a második világháború végéig öt bajnoki címet nyert. Ekkor hanyatlásnak indult a Pool, 54-ben kiesett az első osztályból, egészen 62-ig ott is ragadt.

Adatlap

liverpool
Név: Liverpool Football Club
Ország: Anglia Alapítva: 1892 Stadion: Anfield Road (45 362 férőhely)
Színe: vörös
Tulajdonosok: George Gillett, Tom Hicks (USA)
Menedzser: Rafa Benítez (spanyol) Honlap: http://www.liverpoolfc.tv/ Legnagyobb sikerei: 18×bajnok (1901, 1906, 1922, 1923, 1947, 1964, 1966, 1973, 1976, 1977, 1979, 1980, 1982, 1983, 1984, 1986, 1988, 1990), 7×FA-kupa-győztes (1965, 1974, 1986, 1989, 1992, 2001, 2006), 5×BEK/BL-győztes (1977, 1978, 1981, 1984, 2005), UEFA-kupa-győztes (1973, 1976, 2001)
Legutóbbi bajnoki helyezése: 2. Útja a főtáblára: automatikus hely

Ekkor már a zseniális skót, Bill Shankly volt a menedzser, és letette az egész Európát leigázó Liverpool alapjait. Ekkor lett fogalommá a szertár (Boot Room), ahol Shankly a stáb többi tagjával megbeszélte a taktikát, az edzéseket, és ahol rendszeresen megittak egy-egy teát. Shanklyvel három bajnoki címet nyert a klub, 1965-ben BEK-elődöntős volt, 1966-ban első európai sikerét aratta, KEK-et nyert. Őt 1974-ben segítője, Bob Paisley követte, és nagyszerű sorozat vette kezdetét: 1991-ig csupán egyszer nem végzett a bajnokság első két helyén a csapat, és ez idő alatt tízszer bajnok lett. 76-ban UEFA-kupát nyert a Liverpool, 77-ben először BEK-et, utóbbit még háromszor vitte el, olyan nagyszerű játékosok főszereplésével, mint Kevin Keegan, Kenny Dalglish, Ian Rush, Bruce Grobbelaar.

A Liverpool két, világot megrengető tragédia részese lett. Szurkolóinak tombolása 39 ember halálát okozta a 85-ös BEK-döntő előtt és alatt a brüsszeli Heysel Stadionban. Négy évvel később a Pool-drukkerek elszenvedői voltak a Hillsborough stadionkatasztrófának, 96-an nyomódtak össze a túlzsúfolt sheffiledi stadion kerítésénél.

A Liverpool 90-ben nyerte utolsó bajnoki címét, azóta második is csak háromszor volt. A klub hírnevét megtartotta, de az angol futball átalakulásának egyik vesztese lett. Ezt némileg tompítja, hogy a spanyol menedzser, Rafa Benítez 2004-es érkezésével új korszak kezdődött, első szezonjában BL-nyert a klubbal, és 2007-ben újra döntőt játszott.

A Pool kerete ugyan gyengült ezen a nyáron a spanyol Xabi Alonso Madridba eladásával, de a város szülötteivel, a már most legenda Steven Gerrarddal, a védő Jamie Carragherrel, valamint a spanyol Európa-bajnokokkal, Fernando Torresszel és Pepe Reinával így is nagyon erős.

A Liverpool a kezdetek óta az Anfield Roadon játssza a meccseit, egykori állólelátója, a Kop világhírű. A csapat színe most már közismerten a vörös, de a 60-as évekig piros-fehér volt az alapfelszerelés. A Pool szurkolói hihetetlen hangulatot tudnak teremteni, közismert daluk a You'll never walk alone, amelyet a hatvanas évek óta énekelnek, és a cím később a klub címerébe is bekerült. Azt már kevesebben tudják, hogy a dal először egy 1945-ös Broadway-musicalben, a Carouselben (körhinta) hangzott fel, alapját Molnár Ferenc Lilom című darabja szolgáltatta.

A YNWA (ez a dal közkeletű rövidítése) azonban nem emiatt, hanem a Gerry and the Pacemakers nevű liverpooli együttes 63-as feldolgozása után lett kedvelt az Anfield Roadon. Mégpedig úgy, hogy a meccsek előtt rendszeresen lejátszották a top tízes számokat, és a dalt azután is mindig elénekelték a szurkolók, hogy lekerült a műsorról.

Olympique Lyon

Adatlap

lyon

Név: Olympique lyonnais
Ország: Franciaország Alapítva: 1899/1950 Stadion: Stade Gerland (41 044 férőhely)
Színe: fehér-piros-kék
Tulajdonos: Jean-Michel Aulas Edző: Claude Puel
Honlap: http://www.olweb.fr/
Legnagyobb sikerei: 7×bajnok (2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008), 5×Francia Kupa-győztes (1964, 1967, 1973, 2008)
Legutóbbi bajnoki helyezése: 3. Útja a főtáblára: playoff, -Anderlecht (belga), 5-1, 3-1

A lyoni klub a francia futball elmúlt évtizedének legmeghatározóbb szereplője, de a 2000-es évekig csak egy volt a sok közül. Az 1899-ben, más adatok szerint 1950-ben alapított klub 2002-ig három Francia Kupa-győzelmet és három másodosztályú bajnoki címet tudott felmutatni. A nagy változást egy üzletember, Jean-Michel Aulas 1987-es megjelenése hozta. A tulajdonos elhatározta, hogy tizenöt év alatt a francia futballban és Európában is meghatározó klubot épít.

A 89-es feljutás után a 90-es évek közepén már látszott, hogy Aulas terve beérett, a későbbi francia kapitány, Raymond Domenech, illetve a korábbi világklasszis Jean Tigana irányításával a Lyon bajnokesélyessé nőtte ki magát. A Lyon 98-ban még hatodik lett, azóta egyszer sem maradt le a dobogóról.

Az első bajnoki cím 2002-ben Jacques Santinivel jött össze, mostanáig összesen hetet gyűjtött az OL, sorozata idén szakadt meg. Így állandó résztvevője volt a Bajnokok Ligája mezőnyének, és bár többször is nagyon erősnek, a döntőre is képesnek tűnt, a legjobb eredménye a háromszor elért negyeddöntő volt. Az OL-ben kivételes futballisták fordultak meg, mint az idén távozott brazil Juninho Pernambucano vagy Karim Benzema, a kapus Grégory Coupet, Michael Essien, Mahamadou Diarra.

A jelenlegi keretből mindenképp érdemes kiemelni a csapatkapitányt, a támadó Sidney Govou-t, a svéd középpályást, Kim Källströmöt, az olasz világbajnok védőt, Fabio Grossót, vagy a Portóból szerzett argentint, aki megalázta Juhász Roland Anderlechtjét a selejtezőben.

Fiorentina

A firenzei klub nem tartozik a legsikeresebb olasz klubok közé, két bajnoki címe mellett mégis európai kupagyőztes és többszörös döntős volt, és története során sok nagyszerű futballistát foglalkoztatott. 1926-ban alapították két helyi klub egyesítésével, egy helyi fasiszta vezető kezdeményezésére, annak érdekében, hogy megtörjék az északolasz klubok dominanciáját. Ez nem jött össze, a klub első sikere az 1941-es kupagyőzelem volt. Rögtön a kezdetektől magyar edzőkkel forrott össze a firenzeiek sorsa, a klub első trénere Csapkay Károly volt.

Adatlap

fiorentina
Név: ACF Fiorentina
Ország: Olaszország
Alapítva: 1926
Színe: lila
Stadion: Artemio Franchi (47 282)
Tulajdonos: A. Della Valle Edző: Cesare Prandelli
Honlap: http://it.violachannel.tv/ Legnagyobb sikerei: 2×bajnok (1956, 1969), 6×Olasz Kupa-győztes (1940, 1961, 1966, 1975, 1996, 2001), BEK-döntős (1957), UEFA-kupa-döntős (1990), KEK-győztes (1961), KEK-döntős (1962)
Legutóbbi bajnoki helyezése: 4. Útja a főtáblára: playoff, -Sporting Lisboa (portugál), 2-2, 1-1 (idegenben szerzett több góllal)

A Fiorentina a második világháború után erősödött meg, az 50-es években rendre az élmezőnyben végzett, majd 1956-ban megszerezte története első olasz bajnoki címét. Így elindulhatott a BEK második kiírásában, és a Norköpping, a Grasshoppers, valamint a Crvena Zvezda kiejtésével eljutott a madridi döntőbe. Ott a címvédő Reallal találkozott, hiába tartotta magát jól, egy vitatott büntetővel hátrányba került. A játékvezető úgy adott tizenegyest a hazaiaknak, hogy a partjelző már lest mutatott. A Real végül 2-0-ra nyert.

A következő bajnoki címre sokat kellett várni, az európai kupadöntőre viszont kevesebbet: az ekkor már edző Hidegkuti Nándor vezetésével 61-ben a Rangers elleni kétmeccses döntőben (2-0, 2-1) megnyerte a KEK első kiírását a Fiorentina. Egy év múlva is döntős volt, akkor alulmaradt az Atlético Madriddal szemben. Kisebb meglepetésre 69-ben nyerte második és eddig utolsó bajnoki címét a Fiorentina.

A 70-es évek kevésbé sikerült jól, majd az építési vállalkozó Flavio Pontello lett a tulajdonos, és nagyszerű futballisták sora érkezett a klubhoz. A klubikonná vált Giancarlo Antognoni, valamint a 82-ben vele együtt szintén világbajnok Francesco Graziani, Giovanni Galli, Pietro Vierchowod, Daniele Massaro, majd később Roberto Baggio fémjelezte csapat 1982-ben versenyben volt a bajnoki címért, a Juventus mögött végül lemaradt. (Innen kezdődött a két klub közötti ellentét.) A Fiorentina teljesítménye a 80-as években hullámzott, hol az élen végzett, hol a kiesés ellen küzdött.

Így volt ez akkor is, amikor 1990-ben elérték az UEFA-kupa döntőjét, ahol a Juventusszal találkoztak. Amellett, hogy a visszavágót a Juventus-szurkolóiról ismert Avellinóban kellett lejátszania, a Fiorentina a meccs napján elveszítette legjobbját: Roberto Baggio aláírt a Juvéhoz. A döntőt 3-1, 0-0-lal elveszítették a firenzeiek, a tulajnak, Pontellónak a városban kitört zavargások miatt el kellett adnia a klubot.

Az ismert filmes, Mario Cecchi Gori lett az új tulajdonos, és olyan futballistákat igazol, mint Stefan Effenberg, Brian Laudrup vagy a 90-es évek legkedveltebb Fiorentina-játékosa, Gabriel Batistuta.

A klub sikeresebb nem lett, sőt, amikor Cecchi Gori meghalt, és fia, Vittorio vette át a helyét, rövidesen a kiesés sorsára jutott. 94-ben Claudio Ranieri hozta vissza a csapatot a Serie A-ba, a kilencvenes évek második felére jutott néhány siker, például a 96-os KEK-elődöntő és az 1999/2000-es szezon BL-szereplése az Arsenal és a Manchester United legyőzésével. Ebben az időszakban Giovanni Trapattoni, Fatih Terim és Roberto Mancini is edzette a Fiorentinát. Vittorio Cecchi Gori időszaka katasztrofálisan ért véget: 2002-ben a csapat kiesett, a klub pedig csődbe ment, gyakorlatilag megszűnt létezni.

Egy vállalkozó, Diego della Valle még ezen a nyáron újraalapította, és egy év negyedosztály után az olasz szövetségnek is köszönhetően a második vonalba jutott a Fiorentina. Itt hatodikként végzett,osztályozón kivívta újra a Serie A-s szereplés jogát. 2005/06-ban a Luca Tonival, Sébastien Freyjel felálló csapat hiába vívta ki a BL-szereplés jogát, a bundabotrányban való részvételéért előbb kizárták a Serie A-ból, majd visszavonták, de 15 pontos levonással és a BL-selejtezőből való kizárással büntették.

A Fiorentina azóta megjárta az UEFA-kupa elődöntőjét is, a sorozat utolsó kiírásában a Rangers ellen tizenegyesekkel bukta el a döntőt.

A firenzeiek kulcsjátékosai közé tartozik a kapus Frey, a román csatár, Adrian Mutu, illetve a Milanból érkezett támadó, Alberto Gilardino.

Kommentek

  • 2009.08.28 12:00:46kapanyanyimonyok

    A tulaj elkeseredett, hogy nem sztárklubbok a csoportellenfelek.
    Beszarok, mely csapatok felelnének meg neki?

  • 2009.08.28 12:20:23HalivudEstevez

    kapásnyomok:

    Real Madrid, Manchester United, Barcelona

    Ebben a csoportban Liverpool jó név, Fiorentinát a totószelvényről ismerhetjük. Lyonról nem tudok semmi. Olimpic Marseille, vagy PSG - arra mondanám, hogy ismerős név.

    Az, hogy nem annyira közismert nevek, még így is kemény menet lesz. Remélem azért Loki győz párszor így is, bár ha reálisak vagyunk, akkor úgy néz ki, mit turista a Buckingham-palaceban, örül, hogy ott lehet a nagyok között.

  • 2009.08.28 12:27:52ados

    Naná, hogy nem elégedett. A Real, MU, Barca jobban megmozdítaná a tömegeket => nagyobbat lehetne belőle profitálni

  • 2009.08.28 12:32:16nagy1

    Igen, ha már kikapunk, a legnagyobbaktól kapjunk ki :-) Bár szívből remélem, hogy 1-2 kellemes meglepetést tartogat még nekünk a DVSC. Jah, és ha ilyen sok pénzt sikerült elnyerniük, akkor kiradírozhatnák már a TEVÁ-t a csapat nevéből, mert tiszta szégyen.

  • 2009.08.28 12:35:27Edding

    De emberek én nem értelek titeket. nem vagyok egy nagy foci fan mégis lelkesedéssel néztem a meccset mert manapság elég ritka, hogy büszkeséggel nézzen valaki magyar focimeccset. Ezek a fiúk nem véletlenül kerültek oda ahol épp most vannak. Ez a baj a Magyarokkal nincs hitük...ááá ezek sokkal erősebbek...de könyörgöm a Loki nagyon szép játékkal nyert legutóbb is, és olyan gólok lőtt, amit magyar fociban én még nem nagyon láttam....tehetséges srácok ezek, végre akarással, és észjátékkal...véleményem szerint ha egyenlőre a liverpoollal nem is de a másik 2-vel igenis fel tudják venni a versenyt...És mint tudjuk a magyarok képesek magukat felszívni ha nagyon akarják, akár annó egy olasz válogatott ellen...bízzunk bennük, biztos ügyesek lesznek

  • 2009.08.28 12:54:18Zsolo7

    Hajrá Loki!
    Lehet győzni mindenki ellen ha szívből játszotok!
    Mert hajtani fogtok az biztos!
    Csak aztán nehogy elvásárolják a jó játékosokat!

  • 2009.08.28 13:04:25Edding

    jaja

    inkább a lokinak kellene venni...most még pénz is lenne rá.

  • 2009.08.28 13:14:16slovens78

    A keret marad és én Szimának hiszek.
    A maszlag, amit hallunk, miszerint 2001 óta komoly építkezés folyik, hogy az egyik legstabilabb anyagi háttérrel rendelkezett a magyar bajnokságban a csapat folyamatosan, hogy nem olvastam soha, hogy bármelyik debreceni is feljelentette volna klubját fizetése elmaradása végett, mind arra enged következtetni, hogy nagyon tudatos munka ami ott zajlik. A BL-ben a nagy csapatok ellen nyújtott jó játék, élvezetes meccs benne lehet ezekben a fiúkban, az anyagiak most többet jelentenek a hozható meccseknél. Pénz nélkül nincs futball és fordítva, a labdarúgók most leraktak valamit az asztalra, amiből lehet végre profitálni. Hazai viszonylatban nagyot, nemzetközi viszonylatban kicsit, s ezt látják a vezetők is. Ha tovább tart az építkezés, elérhetjük, hogy hazai szinten megerősödjön a csapat, elérje azt, hogy a már sokat emlegetett Rosenborghoz hasonlóan a BL-főtáblán legyökerezzen, de erre azt mondom, hogy tovább is, mert alapjában véve nem falábúak a magyarok, amit minden fociszerető jól tud.
    Én már akkor boldog lennék, ha a közép-, kelet és -északeurópai, valamint az erősebb bajnokságok gyengébb csapatatai ellen úgy futna ki a pályára egy magyar együttes, hogy mi vagyunk annak esélyesei, a nagyok ellen meg jó játékkal kikapva, büszkén távozhatok egy stadionból vagy állhatok fel a tv elől.
    Ezért drukkolok nagyon!
    Hajrá LOKI, Hajrá Debrecen, Hajrá Szima!

  • 2009.08.28 13:21:09slovens78

    egyébként mint tegnap a digitv-n elhangzott a sorsolás utáni beszélgetés során, 3 játékossal, egy csatárral, egy középpályással és egy hátvéddel erősít a DVSC, amiből 2 játékos hazai, 1 külföldi. A szavaiból azt vettem ki, a magyar átlagnál erősebb játékosokról lehet szó. A szerződés náluk van, hétfőig, az átigazolás végéig kell szignót tenni erre a kiszemelteknek. Bízom ezekben a játékosokban is, s ha ezek az igazolások csak arra elégségesek, hogy az NB1-ben legyenek erősebbek a BL miatt, akkor ez is egy nagyon jó lépés, nemde?? Mondom: nem a BL-t kell megnyerni! ;)

  • 2009.08.28 13:21:52nyomika

    Hogy mondhat olyat Szima Gábor, hogy nincs esélyünk? Szerintetek ez hogy hat a csapatra? Ha már a tulaj sem hiszi el hogy sikerülhet, akkor mi lesz a játékosokkal?
    Véleményem szerint 4 pontunk lesz. Ez abszolút reális, hoznunk kell.
    Egyébként nagyon büszkék lehetünk a Lokira. Gondoljatok bele: Európa 32 legjobb csapata között vannak. Azért az nem semmi! (főleg úgy, hogy tudjuk nagyon jól milyen is ez a jó öreg Magyar Bajnokság...)

  • 2009.08.28 13:30:01slovens78

    A realitás nem pesszimizmus. Te felállsz csocsózni egy párosra a szomszédoddal két lkesz amerikai idegenlégiós ellen józanul emígyen: jó, kurvajól játszanak, nem is látom a labdát de siekrülhet? Hülye vagy Te? Vagy leszerződtetem a jobbikat és vele játszom párban vagy megpróbálok ellenük minél többet játszani, hogy a borozóbajnokságot megnyerjem.

  • 2009.08.28 13:35:50flea

    Az OL manapság egyértelműen a legnagyobb név a francia fociban, a PSG évek óta kutyaütő, és az OM is csak mostanában kezdi visszanyerni régi dicsőségét, majd meglátjuk, mennyire tartósan...

    Az utolsó előtti bekezdésben a "bukta el a döntőt" nem "bukta el a döntőbe jutást" akar lenni? Csak az érthetőség kedvéért...

  • 2009.08.28 13:47:30kapanyanyimonyok

    A magyar stadionokat méretüknél fogva még a szófiai gárda is megtöltötte, vélem hogy a Lyon is képes lesz erre. Nem üzleti kérdés ez.

    Nagyobb nevű csapatoktól kikapni kisebb blamázs?
    Vagy miért is nem mindegy, ki jön ide?

  • 2009.08.28 13:48:48kapanyanyimonyok

    Természetesen gratulálok a Lokinak, megérdemelten van a 32 között.

  • 2009.08.28 13:59:20merre?

    "..véleményem szerint ha egyenlőre a liverpoollal nem is de a másik 2-vel igenis fel tudják venni a versenyt."

    látszik h nem vagy 1 nagy foci fan....

    A debrecennek nemhogy esélye sincs 1ik ellenfelével szemben sem, de szurkolni fog az egész ország, hogy tudjanak legalább 1 gólt lőni a 6 meccsen...

    "lyonról nem tudok semmi. Olimpic Marseille, vagy PSG - arra mondanám, hogy ismerős név."

    HalivudEstevez mikor néztél utoljára BL meccset???????????????
    vagy hallgattál sporthíreket ???
    vagy olvastál 1 sportrovatot ??????


    Hajrá Loki !

  • 2009.08.28 13:59:55flea

    @kapanyanyimonyok: azért nem mindegy, mert a Real ellen 3000 forintért is teltház lenne, a Lyon ellen meg csak 1500-ért lesz.

  • 2009.08.28 14:04:38slovens78

    Köszi "merre?"

    :DDDDD

  • 2009.08.28 14:18:03plutó111

    flea: szerintem azért erősen alulbecsülted az árakat. Rég volt már rendes foci magyarországon.

  • 2009.08.28 14:19:59flea

    plutó111: lehet, igazából nem is a konkrét számok itt a lényeg, hanem hogy van egy nem elhanyagolható különbség az egyes csapatok között.

  • 2009.08.28 14:45:33eszemmm

    Igazán nagy nevű, komoly múlttal és nagy szurkolótáborral rendelkező csapatok, sztem mindenki örül nekik, akik ki bírnak tekinteni a Barca-Real-ManU-(Úristenleírom:)bayern nevek közül. Én igyekszem minden meccsre kimenni. Hajrá Loki!!

    És mégvmi: Bp-i létemre szégyen és gyalázat, hogy szegény Debrecenieknek ennyit kell vonatozni azért, hogy láthassák kedvenc csapatukat, kedvenc játékosaikat életük(?) meccseit játszani! Stadiont Debrecennek (persze nehogy az Önki építse, tisztességes magánpénzből) !!

  • 2009.08.28 15:01:45Eastbay1

    Csak a divatszurkolók sírnak amiatt, hogy "csak" nem a Real vagy a Barca jön. Persze, mert nem tudják felvenni az Beckham meg Ronaldinho mezüket:)
    Estevez: nem tudsz semmit a Lyonról? Hol éltél te eddig? Az ilyen ne is menjen meccsre.

  • 2009.08.28 15:06:05Eastbay1

    flea: Tudod, akit igazán érdekel a Loki (vagy a Lyon) az kicsenget 3000-t is a jegyre (bár ennyiért max három sört kapsz majd a büfében). Egyébként meg lehet, hogy a Lyon idén is jobb focit produkál majd mint a Real.

  • 2009.08.28 15:19:56slovens78

    Szegény Debrecen, szegény Debrecen, nincs stadionjuk.. Majd lesz, ha jövőre is elérnek eddig!
    Egyébként a magyar - svédre már csak 6000 ft-os jegyet kapni az északi-sarkra, ahol nem árt egy mobil, amin követni lehet a meccset, 15000-ért normális helyre és 35-ért VIP jegy van eszem-iszom dínom-dánom.
    Ha összehasonlítom a svédeket a DVSC ellenfeleivel, mindegyik csapatban nagyobb sztárok játszanak, mint a svéd válogatottban, leszámítva Ibrát (aki kétszer jönne el hozzánk, ha a Barca kalapba kerülünk). Pont az egyik lyoni játékos (mint a cikkből is kiderül: Govou) jön hozzánk el kétszer, komoly játéktudással rendelkezik, szintén a svédeket erősíti... :)
    A BL és a selejtező egyformán ünnep lesz minden focirajongónak.

  • 2009.08.28 15:22:46ropy

    Hajrá LOKI! Csak annyit tennék hozzá az itt leírtakhoz, hogy 2 csapat játéka kölcsönhatásokra épül. A jobbik ahogy néhány meccs képe mutatja képes magára húzni az ellenfelét - a játékosok is gyorsabban a maximumra pörögnek. Egyetértek azzal hogy a Liverpool lesz a legkeményebb dió. A Lyon brutális egy csapat, de láttam már őket gyengén vagy sehogysem muzsikálni - nemegyszer. A Fiorentina ellen pedig a LOKI-nak jóesélye van ilyen felállásban is egy szoros meccsre. Ebben a csoportban pont az a szép hogy várhatók keresztbe verések, és egy nevető "harmadik" még továbbmehet. Tkp. attól függ sokminden hogy a Fiorentina hány meccset abszolvál a Bajnokok ellen, mert bizony jó csapat. Hát nem tudom kit sikerül igazolni de olyan ember kéne aki egyedül is végigcsalinkázna a pályán egy profi bajnokságban, vsz szépen be leszünk szorítva /a Fiorentina ellen talán azért mégsem..

  • 2009.08.28 15:35:55flea

    @Eastbay1: egyetértek, de a Puskásban 32000-en férnek el (valaki mondta, hogy addigra 38500?), és ennyi elkötelezett és/vagy műértő szurkolóra épeszű ember nem bazíroz, mert egyszerűen nincs.

  • 2009.08.28 16:16:12ropy

    @flea: pont hogy a "műértő" szurkolók kezdtek aggódni.. Fiorentina helyett ha azt mondják az embereknek hogy Firenze, mindjárt kiváncsibbak lesznek. Amúgy pont hogy a Debrecen játéka, a helytállása lesz a fontos. Mert ha belefutnának mindjárt első meccsen (pld.egy Lyon-Anderlecht 8-2 -be), utána már csak leshetnék a jegyeladásokat is. a +1 csatár helyett én pld. beérném még egy "támadó/védekező" középpályással. De a lényeg hogy jól szórakozzak.Nem féltek senkit eddig is jól menedzselték a csapatot.

  • 2009.08.28 16:22:27flea

    Hát nemtom, én az első meccsen gond nélkül kiegyeznék egy sima 3-1-gyel, úgy, hogy a 92. percben esik a szépítő gól, mint az Arsenal-Celticen... Ami azt illeti, a Real fél éve négyet kapott az Anfielden, tehát még 4-0-nál sem érezném nagyon cikinek a helyzetet :)

    Egyébként pedig lelkesedéssel és jó taktikával sok minden kompenzálható, ha a 'Pool félvállról veszi a Lokit (nem fogja), meglepetés is születhet. Bár még ebben az esetben is az a legvalószínűbb aleset, mint a hoki-vb első magyar meccsén: "nézmá, MAJDNEM kihúzták az ikszet..." :)

  • 2009.08.28 19:46:00originalBalintos

    Miért törölték a kommentem? Ha nem azt írom hogy továbbjut a Loki akkor cenzúrázni kell?

  • 2009.08.29 12:14:47Tetű

    Remélem Bodnár Lacit nem meszelik el, mert különben sűrgősen kell egy válogatott szintű jobb hátvéd.

    Ami az ellenfeleket illeti, ne panaszkodjunk! Egy angol, egy francia, és egy olasz ellenfél. Az idei Pool még nem állt össze, a Lyon viszont már most erősebb mint tavaly (Lisandro Lopez maga az életveszély), és sajnos a firenzeiek (Gilardino, Mutu) ellen sem mi vagyunk az esélyesek. Ez a realitás. De nagyon szorítok a pontszerzésért, 3. helyért, továbbjutásért! A labda akkor is gömbölyű.

    Hajrá Loki! Hajrá B.L.!

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől