Nem pénzéhesek a magyar kapitányjelöltek

2007. december 21., péntek 10:57
Magyarországról az eddigi szövetségi kapitány, Várhidi Péter az egyetlen jelölt, de az elnök, Kisteleki István nagyobb körben szeretne szétnézni. Bölöni László úgy tűnik, megint nem dolgozhat a magyar futballért. Kisteleki még tárgyal, de neveket nem említett.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke, Kisteleki István a Nap-keltében elismerte, már december ötödikén, vagyis nyolc nappal a kapitánykérdésben döntő elnökségi ülés előtt közölte a hónap végéig még hivatalban lévő Várhidi Péterrel, hogy a testület egyelőre nem hosszabbítja meg szerződését.

"Elmondtam neki, hogy a legjobb döntést akarom hozni, ezért nagyobb körben szét akarok nézni. Elmondtam azt is neki, hogy Magyarországon ő az egyetlen jelöltem, abszolút alkalmasnak tartom" - jelentette ki a szövetség vezetője.

Az Emirátusokban munkát vállaló 108-szoros román válogatott Bölöni László ugyanakkor úgy nyilatkozott a sportnapilapban, hogy három hete kereste őt meg Kisteleki, de nem a kapitányi posztot, hanem a futballfejlesztési igazgatóét szeretné neki adni.

Bölöni korábban azt mondta, hogy szívesen dolgozna a magyar futballért, mert tudna tenni érte. Azt is kifejtette, tudná, mit kellene másként tenni, de nem szeretne beleszólni más dolgába. "Maradt a mérgelődés, ha veszítenek, és az öröm, ha nyernek" - nyilatkozta az Elfelejtett aranyak című könyvben, és nagyon úgy látszik, hogy jövőre is hasonló lesz a vélekedése.

Kisteleki felesleges népi játéknak tartotta, hogy megnevezze azokat a jelölteket, akikkel már felvette a kapcsolatot - vagy fel fogja január tizedikéig -, és úgy véli, sohasem törekedett a színpadiasságra. Arról sem árult kritériumokat, milyen jelöltet keres.

A kérdés anyagi oldaláról azt mondta, hogy eddig egyetlen szakember sem kezdte azzal a beszélgetést, mennyit kereshet. "Nem annyira kapós a poszt, mint gondolnák" - állapította meg.

Az edzőket jobban érdekelte, mik a szövetség elvárásai. Kisteleki már hihetetlenül nehéz csoportnak nevezte azt, amelyikbe a magyar válogatott került - a portugál, svéd, dán válogatott a krém benne -, de kitartott amellett, hogy a második helyért kell harcolnia a csapatnak. "A világranglista negyvenedik helyére szeretnénk előrelépni az ötvenedikről" - jegyezte meg közvetlen célként.

A felkészülési meccsekről megemlítette, hogy a szlovákokkal, szlovénokkal, ukránokkal is megmérkőzik a csapat tavasszal, mi több egy uniós tornán az Európa-bajnokságra készülő franciák ellen is pályára lépnek Geráék.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől