Három futballistát is kihallgattak az olasz bundabotránnyal kapcsoltaban

2012. július 16., hétfő 21:04

Hétfőn újabb három futballistát, Andrea Ranocchiát, Domenico Criscitót és a lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon szerepelt Leonardo Bonuccit is kihallgatta az olaszországi bundabotrányban vizsgálódó ügyészség.

A jelenleg az Internazionalét erősítő Ranocchiát ötven percen át faggatták a Bariban töltött 2009/10-es idényéről, a 24 éves védő csak annyit mondott, hogy minden rendben volt.

Criscitót - aki az ügy kirobbanása miatt került ki az Eb-n végül ezüstérmes olasz válogatott keretéből - több mint másfél órán keresztül kérdezték, az orosz Zenit labdarúgója még a Genoa játékosaként került gyanúba. Az ügyészeket elsősorban a Lazio ellen tavaly májusban 4-2-re elveszített mérkőzés érdekelte.

A juventusos Bonuccit szintén a Bariban töltött időszakára vonatkozóan hallgatták ki, s egy Udinese elleni 3-3-as döntetlennel kapcsolatban kellett az ügyészség elé állnia. A kétórás kihallgatás után az újságíróknak nem nyilatkozott.

A csaknem egy éve tartó nyomozás kapcsán már legalább ötven embert tartóztattak le. A gyanúba keveredettek között szerepel Antonio Conte, a bajnok Juventus vezetőedzője is, akit már korábban kihallgattak a Sienánál töltött idejéről.

A botránynak magyar érintettjei is vannak: az olasz ügyészség korábbi közleménye szerint öt embert Magyarországon vettek őrizetbe, ők a gyanú alapján kapcsolatban álltak a szingapúri fogadási hálózat decemberben elfogott vezetőjével, Tan Seet Enggel. Az olaszok az öt magyart - Kenesei Zoltánt, Lázár Mátyást, Schultz Lászlót, Borgulya Istvánt és Strasser Lászlót - név szerint említették.

Minden idők

Reklamált a kapus, lefejelte a bíró
A szerb futsalmeccsen lapra sem volt szükség a fegyelmezéshez. A kapus kórházba került.

Shopline

  • A nagy Gatsby
    F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby Ár: 2250 Ft − 15% Kedvezményes ár: 1913 Ft
  • Kerek perec
    Papp Diána: Kerek perec Ár: 3490 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2792 Ft
  • NOI
    Eros Ramazzotti: NOI Kedvezményes ár: 4401 Ft

Travelo utazási ajánlatok

  • Szelek szárnyán
    Szelek szárnyán Ízelítőt kapnak a kalóz életből, és kipróbálhatják magukat hajóvezetés közben is.
  • Aranykor - nyugdíjasok
    Aranykor - nyugdíjasok Kedvezményes ajánlatok nyugdíjasoknak. Határtalan nyugalom és pihenés az Alpokalján.
  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!