Louis van Gaal nem lehet az Ajax igazgatója

2012. február 7., kedd 18:29

Johann Cruyffnak adott igazat egy amszterdami bíróság, így nem lesz az Ajax Amsterdam főigazgatója nyártól Louis van Gaal.

A nagy múltú holland futballklub igazgatótanácsa tavaly novemberben határozott arról, hogy a csapattal korábban Bajnokok Ligáját nyert szakembert kéri fel a posztra, a döntést azonban értetlenkedve fogadta az Ajax történetében ugyancsak meghatározó szerepet játszó Johann Cruyff, aki maga is tagja a testületnek. Jogi útra azért terelte az ügyet, mert ő nem volt ott azon az ülésen, amelyen a további négy tag állást foglalt van Gaal kinevezése mellett, mi több, az ülés napirendjén nem szerepelt ez a téma, így Cruyff nem tudhatta, hogy ilyen fontos ügyben kell véleményt formálnia. A bíróság végül megsemmisítette az igazgatótanács döntését.

Cruyff és van Gaal egyébként nem esznek egymás tenyeréből, utóbbi a jelölését megelőzően úgy nyilatkozott: amíg Cruyff a klubban van, ő nem jön. Ellenlábasa az elmúlt években átszervezte az amszterdami klubot, a szakmai pozíciókat korábbi meghatározó játékosokkal töltötték be. Van Gaal felkérésének hírét már csak azért sem fogadta örömmel, mert attól félt, hogy érkezésével veszélybe kerülnek a reformok. 

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől