Ha a Realnak gondja van, a többi csapatnak még nagyobb

2011. december 17., szombat 08:57

Kedvező helyzetben van a Real Madrid a spanyol labdarúgó-bajnokságban, így a vezetőedző, José Mourinho szerint nem kell felrázni a csapatot, még azzal együtt sem, hogy a legutóbbi fordulóban hazai pályán kikapott az FC Barcelonától.

Ha a Realnak gondja van, a többi csapatnak még nagyobb" - utalt arra a hétvégi kör előtt, hogy úgy állnak azonos pontszámmal a Barcelonával, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak legnagyobb riválisuknál.

A madridiak - és másik 17 csapat - most fogja majd be a 17. körös találkozóját a klub-világbajnokság miatt már korábban lejátszott katalán klubot, mely a múlt szombati 3-1-es madridi győzemével, jobb gólarányának köszönhetően átvette a vezetést a tabellán.

„Tavaly ugyanebben az időszakban kétpontos hátrányban voltunk a Barcával szemben, most a legrosszabb esetben együtt állunk majd a tabella élén, ha kikapunk Sevillában” - fogalmazott a portugál tréner, aki a Bajnokok Ligáját és a hazai kupát is figyelembe véve elégedett csapata őszi teljesítményével. A spanyol bajnokságban a hétvégén a 17. fordulóra kerül sor, a sztrájk miatt elhalasztott első körös mérkőzéseket januárban pótolják.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől