Nápolyba utazik a Juventus

2011. november 4., péntek 11:32

A vasárnap esti zárómérkőzés, az éllovas Juventus nápolyi vendégjátéka jelenti az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának csúcspontját. A Juve a mezőny egyetlen veretlen csapata, s ugyan az eddigi kilenc mérkőzéséből négyszer is csak döntetlent játszott, ám valamennyi rangadóját megnyerte a szezonban. A címvédő AC Milant, valamint - éppen a múlt héten - az Internazionalét is meggyőző teljesítménnyel verte.

Az ötödik hazaiak számára a fáradtság jelentheti a legnagyobb problémát, mivel a bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is rendszeresen meccseket játszanak - szerdán a Bayern München otthonában kaptak ki 3-2-re -, s a kettős terhelés okozta nehézségek több meglepő vereségben, döntetlenben mutatkozott meg.

A Bajnokok Ligájában már 16 közé jutott AC Milan a pénteken kisebb szívműtéten átesett Antonio Cassanóért is játszik majd vasárnap délután, amikor a hatodik helyen álló Cataniát fogadja.

„Nem lehet tagadni, hogy a játékosokra komoly hatással vannak az események, Antonio állapota mindenkit befolyásol” - mondta Massimo Allegri, a Juventus mögött két ponttal álló, negyedik csapat edzője. Cassano a múlt szombati AS Roma elleni siker után, a hazaúton lett rosszul, szédülésre, látási és beszédproblémákra panaszkodott. Később kiderült, hogy egy szívprobléma okozta a tüneteket.

Serie A, 11. forduló

Szombat:

Palermo-Bologna 18 ó

Novara-AS Roma 20:45

Vasárnap:

Genoa-Internazionale 12:30 ó

AC Milan-Catania 15

Atalanta-Cagliari 15

Cesena-Lecce 15

Chievo-Fiorentina 15

Lazio-Parma 15

Udinese-Siena 15

Napoli-Juventus 20:45

Az állás:

1. Juventus         9  15- 7  19 pont

2. Udinese          9  11- 3  18

3. Lazio            9  15- 8  18

4. AC Milan         9  19-14  17

5. Napoli           9  13- 7  14

6. Catania          9  12-12  14

7. Siena            9  11- 6  13

8. Palermo          9  11-11  13

9. Cagliari         9   9- 9  13

10. Fiorentina       9  10- 8  12

11. Genoa            9  13-12  12

12. Parma            9  12-17  12

13. AS Roma          9  11-11  11

14. Bologna          9   8-13  10

15. Atalanta         9  12-12   9

16. Chievo           9   7-11   9

17. Internazionale   9  11-16   8

18. Novara           9  12-17   7

19. Lecce            9   7-16   5

20. Cesena           9   3-12   3

Az Atalantától a szezon kezdete előtt 6 pontot levontak.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől