Ibrahimovicot négy helyen láttam egyszerre

2011. október 25., kedd 07:43 |

Látászavara miatt hónapokat kell kihagynia Gennaro Gattusónak, a Milan világbajnok futballistájának. A 33 éves középpályás szeptember 9-én, a Serie A nyitófordulójában csapattársával, Alessandro Nestával ütközött, azóta nem is léphetett pályára.

„Az a 20 perc, amit a Lazio ellen játszottam rémálom volt. Úgy éreztem magam, mint aki be van rúgva. Zlatan Ibrahimovicot egyszerre négy különböző helyen láttam".

A problémája nem azon a meccsen jelentkezett először. Gattusónak nyáron kezdődtek látászavarai, a bal szemével szinte semmit sem lát. A diagnózis szerint a szemmozgató izmokat irányító hatodik látóidege sérült. Az okot nem tudják, agydaganatra gyanakodtak, de azt végül kizárták. A Milan orvosa azt is elmondta, hogy a betegség olykor beavatkozás nélkül is elmúlik két-hat hónapon belül. Gattuso egylőre vár, de lehet, hogy négy hónap múlva megműtteti magát.

„A futball az életem, szerencsés ember vagyok. Három héttel ezelőtt azt mondták az orvosok megvolt az esélye, hogy többé nem játszhatok, de most már azt mondják, ez nem fordulhat elő. Keményen fogok harcolni a visszatérésért. Fizikai edzéseket már végezhetek, de egyelőre nem játszhatok, mert nem látok elég jól."

Ha Gattuso mégsem térhet vissza futballozni, akkor sem kell elhagynia a Milant. A klub vezetői megígérték neki, találnak neki olyan posztot, ahol dolgozhat.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől