A Tottenham a címvédőnél kezdi a szezont

2011. augusztus 19., péntek 10:54

A címvédő Manchester United vendégeként kezdi meg az angol labdarúgó-bajnokság idei kiírását a Tottenham Hotspur, amelynek múlt hétvégi első fordulós mérkőzését a halálos áldozatokat követelő nagy-britanniai zavargások miatt elhalasztották.

Harry Redknapp tanítványainak jól sikerült a főpróba, az Európa Liga-selejtező csütörtöki, 4. fordulójában a - korábban a Paksot búcsúztató - skót Hearts otthonában 5-0-ra nyertek, így a jövő csütörtöki visszavágó csupán formalitásnak ígérkezik. A Premier League 2. fordulójának hétfői összecsapásán azonban jóval nehezebb dolga lesz az elmúlt idényben a Bajnokok Ligájában szereplő londoniaknak, a múlt vasárnap győzelemmel rajtoló Unitedet ugyanis az elmúlt években látottak alapján hazai környezetben nagyon nehéz meglepni.

Rangadó vár a másik londonira, az Arsenalra is, amely kedden sovány, egygólos előnyt harcolt ki saját stadionjában az olasz Udinesevel szembeni a Bajnokok Ligája-selejtező 4. körének első találkozóján. A bajnoki start is gyengére sikerült, gólnélküli döntetlennel kezdtek múlt szombaton Newcastle-ben, most a Liverpool ellen bizonyíthatnak.

A magyar válogatott csapatkapitányát, Gera Zoltánt egyelőre sérülése miatt nélkülözni kénytelen, a kapus Fülöp Mártont is foglalkoztató West Bromwich Albion a Chelsea vendége lesz szombaton, míg Bogdán Ádámot együttese, a Bolton Wanderers az újonc Queens Park Rangers elleni magabiztos, 4-0-s sikerrel rajtoló Manchester Cityt fogadja. A csütörtökön tulajdonosváltáson átesett QPR, Buzsáky Ákos csapata az Everton stadionjában próbálhat javítani az első fordulós kudarc után.

Premier League, 2. forduló

Szombat:

Sunderland-Newcastle United 13 ó

Arsenal-Liverpool 13:45

Aston Villa-Blackburn Rovers 16

Everton-Queens Park Rangers 16

Swansea City-Wigan Athletic 16

Chelsea-West Bromwich Albion 18:30

Vasárnap:

Norwich City-Stoke City 14:30 ó

Wolverhampton Wanderers-Fulham 15

Bolton Wanderers-Manchester City 17

Hétfő:

Manchester United-Tottenham Hotspur 21 ó

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől