Elutasították Szélesi csapatának a fellebbezését

2011. augusztus 16., kedd 13:33

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden elutasította a Szélesi Zoltánt is foglalkoztató görög Olimpiakosz Volosz fellebbezését, így érvényben maradt az együttes kizárása az Európa Liga idei szezonjából.

Az uefa.com-on olvasható közlemény szerint a kontinentális szervezet a fegyelmi bizottság másik szankcióját sem változtatta meg, így a Volosz további három évig nem szerepelhet a nemzetközi kupákban - igaz, ezt a büntetést öt évre felfüggesztették. A Volosznak tíz nap áll rendelkezésére, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé vigye az ügyet.

A fegyelmi bizottság múlt csütörtökön a görögországi bundabotrányban játszott szerepe miatt zárta ki az EL-ből az együttest, amely a selejtező harmadik fordulójában a luxemburgi Differdange gárdáját búcsúztatta, s a francia Paris Saint-Germainnel találkozott volna a csoportkörbe jutásról döntő párharcban. Az UEFA azonban Szélesiék kizárása után, múlt pénteken úgy döntött, a luxemburgi alakulat csaphat össze a PSG-vel a most csütörtökön és egy héttel később sorra kerülő 4. selejtezőkörben.

Szélesi csapatát július végén a bundabotrány miatt száműzték a görög élvonalból is, ám múlt szerdán a helyi szövetség fellebbviteli bizottsága helyt adott a klub fellebbezésének, és visszavette az együttest a legjobbak közé, igaz, a szezont 10 pont levonással kezdi meg.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől