Ligakupa címvédésre készül a Debrecen
A Debrecen megvédené címét a labdarúgó Ligakupában a Paks ellen. A két csapat tavaly is egymással döntőzött.
Igaz, a párosítás ugyanaz, ezzel szemben az erőviszonyok némileg megváltoztak. Az elmúlt idényben triplázó Debrecen az előző évekhez képest jóval gyengébb teljesítményt nyújt. A csapat ugyan az Európa Ligában az olasz Sampdoria legyőzésével megszerezte története első európai pontjait, ám a bajnokságban mostanra olyan hátrányba került az éllovas Videotonnal szemben, hogy címvédése gyakorlatilag elképzelhetetlen, ráadásul a Magyar Kupából is búcsúzott.
Ezzel szemben a Paks Kis Károly vezetőedző irányításával története legsikeresebb szezonját a futja: az együttes jelenleg harmadik a Monicomp Ligában, ugyanannyi ponttal mint a második Ferencváros.
A Ligakupa döntőjének lebonyolítása megváltozott, tavaly egy mérkőzés döntött, míg most oda-visszavágós rendszerben játszanak a csapatok. A Ligakupa győztese idén 25 millió forintos pénzdíjjal gazdagodik.
Az első találkozót szerdán Debrecenben rendezik 17:30 órától, míg a visszavágót jövő kedden játsszák Pakson.
