Az Audi a győri futballistákat is támogatja
Ezt a csütörtöki sajtótájékoztatón Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója, Tarsoly Csaba, az ETO FC elnöke és Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere közösen jelentették be – írta a Kisalföld.hu.
„Amellett, hogy vállalatunk egy a teljes gyártási folyamatot végző járműgyárrá fejlődik, társadalmi szerepvállalását is tovább szeretné erősíteni Magyarországon. Így olyan területek kerülnek előtérbe, amelyek a régióban és Győrben magas értéket képviselnek. Sportos motorok és gépjárművek gyártójaként is ezt jelezzük a jövőbeni együttműködéssel." – mondta Thomas Faustmann az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója.
A megkötött szerződés 2014-ig érvényes. Az Audi Hungaria a pénzügyi támogatás mellett különböző Audi modelleket bocsát a játékosok és az edzők rendelkezésére. A gépjárművek motorjai természetesen elsősorban Győrben készülnek.
Korábbi sajtóhírek szerint a cég évi 350 millió forinttal támogatja a labdarúgóklubot.
„Örülünk, hogy az Audi Hungariát stabil partnerként magunk mögött tudhatjuk. A vállalat támogatása kiváló alapot biztosít számunkra ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el a bajnokságban, növeljük a csapat teljesítményét és biztosítsuk az utánpótlás-nevelést." – mondja Tarsoly Csaba, az ETO FC elnöke.
Tiszteletbeli vendégként részt vett a sajtótájékoztatón Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, egykori olimpiai bajnok tornász. „Számomra az egészséges életmód és a sport támogatása nagy jelentősséggel bír. Ezért is támogatok előszeretettel minden ilyen kezdeményezést."
Immár öt éve, hogy az Audi Hungaria úgy döntött, hogy a sportszponzoráció terén új utakat nyit. Az első lépés - ezzel együtt jelzés a magyar élsportnak- az ETO női kézilabdacsapattal kötött együttműködési megállapodás volt. Az Audi Hungaria Motor Kft. 2006. július 1-je óta az ETO KC női kézilabdacsapat névadó főszponzora. Az ETO futballklub szponzorálásával a győri vállalat tovább hangsúlyozza szerepvállalását a régióban.
