Kiálltak a játékosai Mourinho mellett

2010. december 22., szerda 10:24

A kapus Iker Casillas szerint a Real Madrid labdarúgócsapatának játékosai támogatják vezetőedzőjüket, José Mourinhót abban a minap megfogalmazott törekvésében, hogy nem minősíti a játékvezetők tevékenységét. A portugál tréner a Sevilla felett aratott vasárnapi 1-0-s győzelem után említette meg: elege van abból, hogy külső hatásra rendszeresen a bírók teljesítményének értékelésébe kell bonyolódnia.

„Fáraszt, hogy azt várják tőlem, én minősítsem ezt - lobogtatott meg akkor egy papírt, amelyen a Carlos Clos Gomez játékvezető által elkövetett hibák voltak felsorolva. - Ha felolvasom ezt a listát, a következő mérkőzésen nem ülhetek a kispadra, márpedig én az enyéimmel akarok lenni” - tette hozzá. Casillas úgy véli, az edzőé a hatalom a csapatban, az elnöké pedig a klubban.

„Ami a csapatot illeti, az edző véleménye a mérvadó, és neki nincs is miért nyugtalankodnia, a játékosok az ő oldalán állnak. Ő a kapitány, ő dirigál az öltözőben” - tette hozzá a világbajnok hálóőr a Punto rádió keddi díjátadójának alkalmával.

„Egyébként nem hiszem, hogy a bírók a Real Madrid ellen fújnának, de az elképzelhető, hogy nem úgy kezelik, mint például a Levantét. Mindenkinek vannak jó és rossz napjai. Ha én nem védek jól, azt közlik velem, s ugyanígy van ez a bírók esetében is. Clos Gomez például nem vezette jól a vasárnapi mérkőzést, de ez nem gond, reméljük, legközelebb jobban fogja” - fogalmazott a kapus.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől