Mourinho megint a bírókat kritizálta

2010. december 20., hétfő 12:32

Saját bevallása szerint belefáradt a bírók teljesítményének értékelésébe José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Büntessen! Mekkora bírsággal sújtaná ezt a cikket az új médiatörvény értelmében?

„Az előző sajtótájékoztatón azt kérdezték tőlem, hogy nagy-e a nyomás rajtam. Nem, nem érzékelek ilyet, amikor azt csinálom, amit szeretek. - fogalmazott a portugál tréner a Sevilla elleni vasárnapi 1-0-s győzelem után. - Az viszont fáraszt, hogy azt várják tőlem, én minősítsem ezt - lobogtatott meg egy papírt, amelyen a Carlos Clos Gomez játékvezető által elkövetett hibák voltak felsorolva. - Ha felolvasom ezt a listát, a következő mérkőzésen nem ülhetek a kispadra, márpedig én az enyéimmel akarok lenni” - tette hozzá. Mourinhót a jelenleg zajló idényben már eltiltották egyszer két mérkőzésre a játékvezetés kritizálásáért.

Minden idők

Gatyájával a fején ünnepelt, kiállították
A macedón csatár klasszisgólt lőtt, aztán a hülye gólörömért megkapta a második sárgáját.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Egyiptom
    Egyiptom Lépjen be a fáraók országába! Fedezze fel Egyiptom rejtélyes titkait!
  • Bulgária
    Bulgária Tengerpart, kiváló éghajlat, gyönyörű természet, sajátos kultúra - Várja Önt Bulgária!
  • Törökország
    Törökország Városlátogatás, kikapcsolódás - Törökország gazdagon!