Lemondott az Ajax vezetőedzője

2010. december 7., kedd 10:15

Lemondott posztjáról Martin Jol, a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Ajax Amsterdam vezetőedzője. A magyar válogatott Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató, jelenleg listavezető PSV Eindhoven egyik legfőbb riválisa hétfőn késő este jelentette be az 54 éves szakember távozását.

„Fájdalommal a szívemben hagyom el ezt a gyönyörű klubot - idézte az egyesület hivatalos weboldala Jolt. - Az elmúlt nyáron olyasmibe fogtunk bele, amit szerettem volna befejezni, de rá kellett jönnöm, hogy az előző szezon után az elvárások túl magasak lettek velünk szemben. Az Ajaxot érő mindennapos kritikák miatt a szakmai stáb és a játékosok is nyugtalanok lettek.”

A holland edző 2009-ben, a német Hamburgtól szerződött az amszterdami alakulathoz, amellyel első bajnoki évében a második helyen zárt, megnyerte a Holland Kupát és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Sajtóértesülések szerint Jol lehet a Chris Hughtont hétfőn menesztett, Kádár Tamást is a soraiban tudó angol Newcastle United új trénere. A szakembernek nem lenne ismeretlen a Premier League, 2004 és 2007 között ugyanis a Tottenham Hotspur edzőjeként dolgozott. A december 24-én kezdődő téli szünetig Frank de Boer, a holland szövetségi kapitány asszisztense irányítja az Ajaxot, amely szerdán az AC Milan otthonában lép pályára a BL csoportkörének utolsó fordulójában. Az amszterdamiak jelenleg negyedikek a bajnokságban, s öt ponttal maradnak el a holtversenyben élen álló PSV-től és Twentétől.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől