Van Gaal 2012-ig hosszabbított

2010. szeptember 27., hétfő 13:25

Egy évvel meghosszabbították a német Bayern München labdarúgócsapatát irányító holland szakember, Louis Van Gaal vezetőedzői szerződését, így a tréner 2012-ig marad a bajor klubnál. Az egyesület hétfőn jelentette be, hogy megszületett a megállapodás, s Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke azt mondta, a héten alá is írják a papírokat.

Van Gaal 2009 nyarán érkezett a német rekorder, 22-szeres bajnok együtteshez, s vezetésével a Bundesliga tavalyi kiírását és a kupát is megnyerte a csapat, a Bajnokok Ligájában pedig a döntőig menetelt, ahol kikapott az olasz Internazionalétól. A bajor klub vezetői annak ellenére hosszabbították meg az 59 esztendős tréner szerződését, hogy az idei szezonban az eredmények egyelőre elmaradnak a várakozásoktól: a München a hatodik fordulót követően a kilencedik helyen áll a Bundesligában, tíz ponttal lemaradva az éllovas Mainztól. Ehhez hasonló rossz kezdést az 1977/1978-as szezonban produkált, akkor végül 12. lett.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....