Javítana a Juventus és a Roma is

2010. szeptember 17., péntek 10:47

Az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában javítanának a nagycsapatok, főként a Juventus és az AS Roma szurkolói érdemelnék meg a jobb játékot A rómaiak szerdán a Bajnokok Ligájában sima vereséget szenvedtek az elmúlt idényben döntős Bayern München otthonában, ráadásul a egyelőre még a bajnokságban is nyeretlenek. Tottiék a szintén egypontos Bologna ellen kezdhetik meg a felzárkózást. Hasonló a helyzet a Juventusnál is: Luigi Del Neri tanítványai az Európa Ligában csak 3-3-as döntetlent játszottak a lengyel Lech Poznan ellen, és még a bajnokságban sem tudtak győzni. A torinóiak az Udineséhez látogatnak, ez a párharc az elmúlt években rendre nagy csatát hozott.

Az AC Milan az elmúlt fordulóban nagy meglepetésre kikapott a Cesena otthonában, ám szerdán a BL-ben Zlatan Ibrahimovic két góljának köszönhetően javított. A svéd támadó most első hazai bajnokiján lép pályára a Catania ellen. A címvédő Internazionalénál sikerként könyvelték el a holland Twente otthonában elért 2-2-es döntetlent, Rafael Benítez vezetőedző talán a Palermo vendégeként is elégedett lenne ezzel az eredménnyel. A Koman Vladimirt csapata, a Sampdoria a Napolit fogadja. Vass Ádám, és Feczesin Róbert csapata, azaz a Brescia az eddig százszázalékos Chiveo vendégeként lép pályára.

Serie A, 3. forduló:
szombat:
--------
Fiorentina-Lazio 18 ó
AC Milan-Catania 20:45
vasárnap:
---------
Bari-Cagliari 12:30 ó
AS Roma-Bologna 15
Cesena-Lecce 15
Chievo-Brescia 15
Palermo-Internazionale 15
Parma-Genoa 15
Udinese-Juventus 15
Sampdoria-Napoli 20:45

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől