Stockholmban edzett a magyar futballválogatott

2010. szeptember 2., csütörtök 21:33

Csütörtök este már a mérkőzés helyszínén, Stockholmban edzett a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken a házigazda svédek ellen kezdi meg az Európa-bajnoki selejtezőket. A magyar küldöttséggel tartott Mezey György, a Videoton, valamint Herczeg András, a DVSC-TEVA vezetőedzője is.

„Az én kérésem volt, hogy a két kolléga is velünk tarthasson - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának. - A Debrecen és a Videoton adja a legtöbb játékost a keretbe, ezért éppen őket hívtuk meg. Ezzel is jelezni szeretném, hogy a válogatott nem elkülönülő sziget, hanem része a magyar futball családjának, emellett pedig természetesen folyamatosan tartom a kapcsolatot a klubokkal, a kollégákkal az egész országban.”

A tréning előtt Egervári Sándor sajtótájékoztatót tartott, amelyen a játékosokat Rudolf Gergely, a Genoa légiósa képviselte. A svéd újságírók arra voltak kíváncsiak, hogy a magyar játékosok mit szólnak ahhoz, hogy a skandináv országban nem tartják sokra a csapatot, ráadásul Erik Hamrén szövetségi kapitány szerint sokat szimulálnak a futballisták.

Rudolf a felvetésre elmondta: őt inkább motiválja, ha lebecsülik, míg Egervári Sándor hozzátette, aki látta az angolok elleni találkozót, az nem vádolhatja szimulálással az együttest. A sajtótájékoztatót követően Egervári Sándor egy 75 perces edzést tartott a futballistáknak a Rasunda-stadionban, a gyakorlás nagy részében egymás közti játékkal készültek a játékosok. A foglalkozás után vacsora, majd egy félórás megbeszélés zárta a programot.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől