Mourinho, Ferguson támogatja az ötbírós rendszert

2010. szeptember 2., csütörtök 17:21 |

Az európai élcsapatok vezetőedzői elégedettek a kontinens szövetsége által nemrégiben bevezetett ötbírós rendszerrel. "Mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott erről a kísérletről - mondta Andy Roxburgh, az UEFA technikai igazgatója. - Akárcsak Michel Platini elnök, a szakemberek is úgy gondolják, hogy amennyire csak lehet, humánusnak kell maradni."

A mostani szezonban a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában, valamint az Európa-bajnoki selejtezőkön is öt bíró lesz a pályán: a fő játékvezető mellett négy asszisztens, közülük ketten kizárólag a 16-oson belüli eseteket figyelik.

A kétnapos összejövetelen olyan edzőkkel egyeztettek az UEFA illetékesei, mint Sir Alex Ferguson (Manchester United), José Mourinho (Real Madrid), Josep Guardiola (FC Barcelona), Claude Puel (Olympique Lyon) és Felix Magath (Schalke 04).

Az UEFA illetékesei arról is tárgyaltak, hogy esetleg eltörölnék az a szabályt, miszerint egy párharc összesítésben eltöröljék az idegenben lőtt több gól szabályát, ám az edzők ezt elvetették, így várhatóan minden marad a régiben. 

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok