Bemutatkozott a spanyol-portugál futball-vb-pályázat

2010. augusztus 31., kedd 07:40

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szemlebizottságát vezető Harold Mayne-Nicholls szerint jó rajtot vett a 2018-as és 2022-es világbajnokság rendezési jogáért folytatott küzdelemben a közös pályázatot benyújtó Spanyolország és Portugália.

A sportvezető kijelentését azzal indokolta madridi látogatása során, hogy az ibériaiak valamennyi szükséges dokumentumot időben és kifogástalanul megküldték a FIFA-nak, továbbá a helyi szervezőbizottság erős, mindenre kiterjedő prezentációt tartott az általa vezetett testületnek, amely az elkövetkezendő négy napban Madrid mellett Barcelonában, továbbá portugál részről Portóban és Lisszabonban vizsgálja meg a körülményeket.

A FIFA szemlebizottságának ez az utolsó európai állomása, ezt követően még az Egyesült Államokban és Katarban tesz látogatást. A 2018-as és 2022-es eseményre a két ibériai ország mellett Anglia, Oroszország és az Egyesült Államok jelentkezett önállóan, míg Hollandia és Belgium szintén közösen. Katar, Japán, Ausztrália és a Koreai Köztársaság csak a 2022-es eseményre nyújtotta be a pályázatát.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől