Fordítania kellene a Győrnek a Montpellier ellen

2010. augusztus 4., szerda 14:23

A Bajnokok Ligája selejtezőjében szereplő Debrecennél alig van jobb helyzetben az Európa Liga kvalifikációjának harmadik körében érdekelt Győr, mely 1-0-ás hátrányból kezdi visszavágóját csütörtök este a Montpellier otthonában.

A francia bajnokság legutóbbi ötödikje már múlt héten, Győrben megmutatta, hogy nagyon erős csapat. Ugyan csak 1-0-ra győzött Pintér Attila csapata ellen, riválisának alig engedett teret a találkozón, így helyzetbe is ritkán tudott kerülni a magyar csapat, amely számára kevés vigaszt jelent, hogy az első félidő elején, 0-0-ás állásnál a játékvezető egy teljesen egyértelmű büntetőt nem adott meg a javára.

A győriek a 20:45 órakor kezdődő második meccsre vasárnap az Újpest elleni rangadóval (0-0) melegítettek, melyen ismét kiderült, hogy a csapatnak biztos lábakon álló védelme van, a csatárjáték eredményessége azonban hagy kívánnivalót maga után. Márpedig az együttesnek a jó védekezés már nem lesz elegendő csütörtökön este, a bravúrnak számító továbbjutáshoz gólt, gólokat kell szereznie.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Körutak, fly&drive programok
    Körutak, fly&drive programok Fedezze fel a világot! Városlátogatások, fly&drive programok várják 58.000 Ft / fő / 7 éjtől!
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 42.930 Ft / főtől