Napokon belül kinevezik az új brazil futballkapitányt

2010. július 22., csütörtök 09:19

A Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) illetékesei néhány napon belül megnevezik a válogatott új szövetségi kapitányát. „Péntek és hétfő között kiderül, ki lesz az új kapitány” - áll a szervezet szerdai közleményében.

A posztra négy szakembert tartanak esélyesnek, közülük is Luíz Felipe Scolari a favorit, aki 2002-ben világbajnoki címig vezette a selecaót. Mellette Mano Menezes, a Corinthians vezetőedzőjét, a Fluminesét irányító Muricy Ramalhót, valamint az Egyesült Arab Emírségekben dolgozó Abel Bragát emlegetik lehetséges befutóként.

A brazilok a játékosként világbajnok Dunga irányításával a negyeddöntőben a hollandok ellen búcsúztak az idei dél-afrikai tornán. A következő szövetségi kapitánynak rendkívül nehéz dolga lesz, ugyanis 2014-ben Brazília ad otthont a világbajnokságnak, a szurkolók pedig hazai környezetben csakis a győzelmet tartanák elfogadható eredménynek.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől