Az utolsó előtti forduló jön a futball NB I.-ben

2010. május 17., hétfő 10:45

A bajnoki elsőségért nagy versenyben lévő Videotonhoz látogat a címvédő Debrecent szombaton legyőző Újpest a labdarúgó Soproni Liga hétközi, 29. fordulójának szerdai játéknapján. Ha a budapesti lila-fehérek nyernek a fehérvári együttes ellen, akkor a DVSC egy győzelemmel ismét bajnok lehet. A skót Willie McStay-t váltott Mészöly Géza irányításával az újpestiek hét összecsapásukból egyet sem vesztettek el, s egy döntetlen mellett hatszor nyertek. Ennek köszönhetően már a harmadik helyért küzdenek a jelenleg bronzérmes pozícióban álló Győrrel, amely szerdán éppen Debrecenben vendégeskedik.

Hétfőn pótolják az eredetileg szombatra kiírt Kecskemét-Kaposvár mérkőzést, így ez a két gárda a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának vasárnapi döntése nyomán csütörtökön játssza le a hétközi fordulóban esedékes összecsapásait.

A Nyíregyháza hazai pályán, a stabil középcsapatnak számító Haladás ellen folytathatja menekülését a kiesést jelentő 15. helyről, míg a 14. Paks a Budapest Honvédot látja vendégül. A forduló keddi nyitómérkőzésén Lipcsei Péter, a Ferencváros 38 éves középpályása megdöntheti a legendás Sárosi György rekordját, a korábbi válogatott futballistának ugyanis ez lehet a 647. élvonalbeli találkozója zöld-fehér mezben.

Soproni Liga, 29. forduló:

Kedd: Ferenváros-Lombard Pápa 18:00.

Szerda: Vasas-ZTE FC 18, Nyíregyháza Spartacus-Szombathelyi Haladás 18, Paksi FC-Budapest Honvéd 18, Videoton FC-Újpest FC 19, DVSC-TEVA - Győri ETO 20.

Csütörtök: MTK Budapest-Kecskeméti TE-Ereco 18, Kaposvári Rákóczi-Diósgyőri VTK 18.

Az állás:

1. DVSC-TEVA 28 20 1 7 63-36 61 pont

2. Videoton FC 28 18 6 4 58-29 60

3. Győri ETO 28 14 11 3 37-18 53

4. Újpest FC 28 16 3 9 47-38 51

5. ZTE FC 28 13 8 7 52-40 47

6. MTK Budapest 28 11 7 10 47-38 40

7. Ferencváros 28 9 11 8 32-33 38

8. Szombathelyi Haladás 28 9 8 11 39-46 35

9. Budapest Honvéd 28 8 11 9 35-33 35

10. Lombard FC Pápa 28 9 5 14 36-47 32

11. Kaposvári Rákóczi 27 8 7 12 34-42 31

12. Vasas 28 8 7 13 37-57 31

13. Kecskeméti TE-ERECO 27 7 7 13 45-55 28

14. Paksi FC 28 6 10 12 29-39 28

15. Nyíregyháza Spartacus 28 6 8 14 35-53 26

16. Diósgyőri VTK 28 4 4 20 27-49 16 - már kiesett

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől