Folytatódik a Videoton-Debrecen párharc

2010. május 3., hétfő 11:23

Egyre kiélezettebb csatát vív egymással a bajnoki elsőségért a listavezető Videoton FC és a címvédő Debreceni VSC labdarúgócsapata. A két együttes egyaránt kedden lép pályára a Soproni Liga hétközi, 26. fordulójában. A nyitómérkőzésen a jelenleg kétpontos előnyel első székesfehérvári gárda a középmezőny elejéhez tartozó, azonban az utóbbi hetekben gyengélkedő MTK-t fogadja. A fővárosi kék-fehérek az előző két fordulóban hazai pályán szerepeltek, s mindkét összecsapáson (Vasas, DVSC) kétgólos előnyről kaptak ki 3-2-re.

Ugyancsak kedden lép pályára a DVSC alakulata, amelynél ezúttal a Vasas vendégszerepel. A hajdúságiak az idei szezonban csak egyszer kaptak ki hazai környezetben, s a tabellán elfoglalt pozíciók alapján is egyértelmű esélyesei az összecsapásnak. Az ősi rivális Újpesttől elszenvedett múlt pénteki vereség után a Ferencváros Győrben javíthat, de a budapesti együttesnek biztosan nem lesz könnyű dolga a bronzéremért hajtó Rába-parti csapat ellen. Szintén a harmadik helyért küzd a Zalaegerszeg, amely a fordulót záró találkozón a Pápa otthonában igyekszik begyűjteni a három pontot. A Mészöly Géza vezetőedző érkezése óta remek formában futballozó Újpestnek mostanra reális esélye nyílt a harmadik pozíció megszerzésére, ehhez a stabil középcsapatnak számító Kaposvárt is le kell győznie.

A szerdai játéknapon kerül sor két szebb napokat megélt csapat, a Diósgyőr és a Nyíregyháza rangadójára, mindkét gárda ezúttal a kiesés elől menekülne, s mindkettejük számára csak a győzelem lehet elfogadható.

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...