Egy szurkoló még mindig őrizetben

2010. május 2., vasárnap 11:40

Egy embert még mindig őrizetben tart a rendőrség a pénteki Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés előtti és utáni rendbontás miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Kormos Endre vasárnap az MTI-nek elmondta, a férfit garázdaság miatt állították elő 22 társával együtt még péntek este, a többieket azonban már elengedték. Akikkel szemben eljárás indult, szabadlábon védekezhetnek - fűzte hozzá. Két emberrel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt intézkedtek; az ő ügyükben azonban az ügyészség folytatja le az eljárást.

A pénteki Ferencváros-Újpest bajnoki labdarúgó mérkőzés biztosítása közben két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett, miután délután fél 6 körül - másfél órával a mérkőzés kezdete előtt - a Ferencváros drukkerei megdobálták a vendégszurkolókat a stadion előtt. A BRFK és a Készenléti Rendőrség munkatársai könnygázzal fékezték meg a garázdákat. Este 7 óra körül egy csaknem félszázas újpesti csoportot támadtak meg az Üllői úti stadion előtt várakozó hazai szurkolók; a rendőröknek sikerült szétválasztaniuk a két tábort.

A játék után a távozó ferencvárosi szurkolók több helyen is feldöntötték a kordont, őket könnygázzal és vízágyúval fékezték meg a rendőrök, így nem tudtak az elzárt területre bejutni. A ferencvárosiak közül többen üvegekkel dobálták meg az intézkedő rendőröket. Az újpesti szurkolók a csapatuk 1:0-ás győzelmével zárult mérkőzés után biztonsági okokból csak később hagyhatták el a lelátót. A vendégeket végül - rendőri kísérettel - metróval kísérték haza, Újpestre.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől