A Fradi-Újpest rangadót játszanak a futball NB I.-ben

2010. április 29., csütörtök 10:34

Habár a bajnoki címért továbbra is rendkívül szoros küzdelmet vív a címvédő Debrecen és az éllovas Videoton, a labdarúgó Soproni Liga soron következő, 25. fordulójában azonban ez háttérbe szorul a pénteki Ferencváros-Újpest rangadó miatt.

A két patinás fővárosi gárda egyaránt a középmezőny elején áll a tabellán. Noha pillanatnyilag az Újpest az ötödik, mégsem számít favoritnak, ugyanis a hetedik zöld-fehérek tavasszal veretlenek, kilenc bajnoki mérkőzésükből hármat megnyertek, hatszor döntetlent értek el. Ezzel szemben a lila-fehérek katasztrofálisan kezdték a 2010-es esztendőt, hat találkozójukból ötöt elvesztettek, ezért William McStayt Mészöly Géza váltotta a kispadon, s azóta két győzelem, egy döntetlen a gárda mérlege. A két együttes múlt héten a Ligakupában már találkozott, akkor az Üllői úton nem született gól.

A két bajnokaspiráns egyaránt szombaton lép pályára: a kétpontos előnnyel rendelkező fehérváriak Kaposvárra látogatnak, míg a hajdúságiak az MTK vendégeként próbálják begyűjteni a három pontot.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől