Őrizetben vettek egy nyíregyházi futballszurkolót

2010. április 21., szerda 11:48

Őrizetbe vett a rendőrség egy hazai szurkolót a Nyíregyháza-Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzés után, mert a férfi autókat rongált meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. A férfi kedden este három parkoló kocsinak kiszúrta a gumiabroncsait, egynek pedig letörte a visszapillantó tükrét, s összesen mintegy 120 ezer forint kárt okozott - mondta Fülöp Gergely.

A százados tájékoztatása szerint a járműrongálások bejelentése után a rendőrség úgynevezett forrónyomos nyomozást indított, s nem sokkal később egy kocsmából előállította a feltételezett elkövetőt. A 24 éves, többszörösen büntetett előéletű férfit négyrendbeli rongálásért, illetve garázdaság vétségének megalapozott gyanújával hallgatták ki. A nyíregyházi drukker a rendőröknek elmondta, hogy tettét ittas állapotban követte el, s olyan autókat szemelt ki a rongálásra, amelynek a rendszámkeretén a vendégcsapat városának neve szerepelt. A szóvivő hozzátette: a tanú meghallgatások során kiderült, hogy a megrongált autók tulajdonosai nem vendégszurkolók voltak, sőt, közülük nem is valamennyi a mérkőzésre érkezett.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....