Zidane egyelőre tanácsadó marad

2010. március 30., kedd 13:59

Egyelőre nem érzi felkészültnek magát a főtréneri feladatra, de nem zárja ki, hogy a jövőben vezetőedzőként dolgozzon a Real Madridnál Zinedine Zidane, a spanyol csapat korábbi francia válogatott középpályása. A 37 éves ex-futballsztár 2001 és 2006 között játszott a királyi gárdánál, s tavaly nyáron az újraválasztott Florentino Pérez elnök saját tanácsadójává nevezte ki.

A Marca című spanyol sportnapilap keddi számában közölt interjúban Zidane elmondta, hogy jelenleg semmilyen edzői szerepet nem szeretne elvállalni Madridban, inkább a klub működését tanulmányozza, s ott segít, ahol tud. „Mindenben szeretnék részt venni, és támogatni a Realt, valamint az elnök terveit, de ahhoz mindig idő kell, hogy az elképzelések megvalósuljanak - tette hozzá a világ- és Európa-bajnok. - Az is igaz, hogy Pérez visszatérése előtt nem volt olyan közeli kapcsolatom az egyesülettel, mint most, de ez a jövő évben akár még szorosabbá is válhat.”

A madridi klub tavaly nyáron mintegy 250 millió euróért nyolc új játékost vásárolt, köztük két aranylabdást, a portugál válogatott Cristiano Ronaldót, valamint a brazil középpályás Kakát. A Real az erősítés ellenére kiesett a spanyol Király Kupából, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb 16 között búcsúzott, igaz, a honi bajnokságot jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a Barcelona előtt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől