Csökkenhet az olasz futballisták fizetése

2010. március 24., szerda 13:50

Az olasz profi labdarúgók szakszervezetének (AIC) előrejelzése szerint 2012-ig várhatóan 20 százalékkal csökkenhetnek a játékosok fizetései. A kedden közzétett elemzés alapján a televíziós jogdíjakból befolyó összegek ugyan az idei év végéig biztosítottnak tekinthetők, ám a szponzori szerződések, az ajándéktárgy- és jegybevételek komoly veszélyben vannak.

„Óriási szakadék tátong a hat élklub és a többi első, illetve másodosztályú egyesület között - olvasható az AIC állásfoglalásában. - A legjobbaknak továbbra sem drága semmi, ám a fennmaradó négyezer labdarúgó egyre inkább aggódhat a béréért.”

Az első ezen a téren az AS Romában is megfordult, jelenleg edzőként dolgozó Giuseppe Giannini lett, aki a napokban távozott a második ligás Gallipolitól - Filkor Attila csapatától -, mert társaival együtt öt hónapja nem kapott fizetést.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....