A pályán lett rosszul Szolnokon egy amatőr futballista
Jelenleg is eszméletlen állapotban, lélegeztetőgépen van az az amatőr futballista, aki csütörtök este lett rosszul a szolnoki kispályás labdarúgó-bajnokság soros fordulójában, a Tiszaligeti műfüves pályán - közölte a létesítményt működtető Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-vel. Rózsa József elmondta, hogy a család kérésére az orvosok egyelőre nem adhatnak bővebb felvilágosítást a 46 éves játékos hogylétéről. „Úgy tudom, a játékos kezdő volt csapata idei első bajnoki meccsén, majd néhány perc elteltével cserét kért, hogy rövid pihenőt tartson az oldalvonal mellett. Ezt követően váratlanul összeesett” - elevenítette fel a történteket. Először csapattársai részesítették elsősegélyben - kihúzták a nyelvét és szívmasszázst alkalmaztak -, majd egy másik csapat éppen akkor érkező játékosa, Kiss Attila érsebész vette át tőlük az újraélesztést. Csak komoly nehézségek árán tudták szállítható állapotba hozni a játékost, akinek hol megindult, hol újra leállt a szívműködése.
Az amatőr sportolót jelenleg is a Hetényi Géza kórház intenzív osztályán ápolják. Rózsa József utalt arra is: a férfi játékostársainak beszámolója alapján a labdarúgóval korábban is előfordult már, hogy rosszul lett egy mérkőzésen. Igaz, miután a kispadon ülve elvesztette eszméletét, még az orvosi segítség megérkezése előtt magához tért. Akkor kivizsgálták, ám semmiféle olyan elváltozást nem találtak nála, amely miatt ne folytathatta volna a sportolást.
Rózsa József hozzátette: a történtek tanulságait elemezve utóbb többekben felvetődött, hogy a mentőautó nem tudta teljesen megközelíteni a helyszínt, ezért volt kénytelen a szomszédos kézilabdapályán parkolni.
