Akadémiát támogat a BL-pénzből Debrecen városa

2010. március 18., csütörtök 13:41

Előzetes kötelezettséget vállalt csütörtöki ülésén a debreceni közgyűlés arra, hogy a DVSC Futball Szervező Zrt.-től befolyt 200 millió forintos osztalékból az önkormányzat a Debreceni Futball Akadémiát támogatja.

Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere az ülésen elmondta: a DVSC, a Debreceni Egyetem és az önkormányzat egyenlő arányban lesz tulajdonosa az akadémiának és a felépülő edzőkomplexumnak, amelynek mintegy 800 millió forintos költségeihez az önkormányzat összesen 400 millióval járul hozzá.

A mostani döntést követően már csak az egyetem szenátusának kell támogatnia az akadémiai beruházást, amelyben az egyetem a telek biztosításával vesz részt - tette hozzá a polgármester. A DVSC tavalyi adózott eredménye a Bajnokok Ligája-szereplés miatt kiemelkedően magas, 1,3 milliárd forint volt, így az a ritka helyzet állt elő, hogy egyetlen év bevétele meghaladta a cég által felhalmozott, mintegy 825 millió forintos vagyonértéket.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől