A DVSC a Honvéd legyőzésével zárkózhat

2010. március 11., csütörtök 11:43

A labdarúgó Soproni Liga 18. fordulójában tovább folytatódhat a címvédő Debrecen, valamint az éllovas Videoton versenyfutása a bajnoki címért, ezúttal mindkét együttes kötelező feladat előtt áll. A fehérváriak szombat délután azt a Pápát fogadják, amelyet a Debrecen az előző játéknapon 5-1-re győzött le idegenben, így Videotonnak is egyértelműen meg kell szerezniük a három pontot. A Debrecen a kiesés elől menekülő Honvédot látja vendégül, a két csapat szerdán a Ligakupában már tartott egy főpróbát, akkor a Loki 2-1-re győzött.

A forduló nyitómérkőzésén a Ferencváros a Nyíregyházát fogadja, a zöld-fehér szurkolók három hazai zártkapus mérkőzés után térhetnek vissza az Albert Stadionba. A játéknapot az Újpest és a Diósgyőr párharca zárja, mindkét együttes első tavaszi pontjait szeretné megszerezni.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől