Megnevezik a futballbunda gyanúsítottait

2010. február 18., csütörtök 09:54 |

Hamarosan gyanúsítottjai is lehetnek a bundabotránynak, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai napi kapcsolatban állnak a bochumi ügyészséggel, és heti rendszerességgel értekeznek az MLSZ illetékeseivel is. Egyelőre a tanúkat hallgatják meg.

Az utánpótlás-válogatott tagjai közül Pintér Ádám, Présinger Ádám, valamint Somodi Bence már elmondta, amit tudott az ügyről. A lap szerint csaknem mindegyik csapatból szerepelnek nevek azon a listán, amelyet a Bochumból, valamint az MLSZ-től kapott információk és az eddigi tanúvallomások alapján állítottak össze a magyar nyomozók.

Nem lehetnek nyugodtak a szakemberek sem, ugyanis hamarosan a magyar mezőnyben dolgozó vagy korábban idehaza munkát vállaló edzőket, sőt klubvezetőket is meghallgatnak. A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy újabb mérkőzések eredménye vált gyanússá és hozható összefüggésbe az egész Európát behálózó csalássorozattal. A lap információi szerint az UEFA öt Magyar Kupa- és egy bajnoki találkozó kapcsán jelzett a szokásostól eltérő fogadásokat.

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

C-Travel ajánlatok