Allegri jobb, mint Mourinho

2010. február 1., hétfő 15:14

Massimiliano Allegrit, a Cagliari trénerét választották az elmúlt év legjobb Olaszországban dolgozó futballedzőjévé. José Mourinho, a bajnoki címvédő Internazionale portugál mestere, a második helyen zárt. Az Arany Kispad-díjat a Serie A-ban dolgozó edzők szavazatai alapján nyerte el a 42 esztendős korábbi középpályás, aki 2008 óta irányítja a szárd alakulatot, s korábban csak alsóbb osztályú gárdáknál dolgozott. A sorrend kialakulásában vélhetően szerepet játszott, hogy Mourinho már többször összeütközésbe került kollégáival azóta, hogy 2008-ban átvette az Inter vezetését.

„Nagyon örülök az elismerésnek. Nem érzem úgy, hogy valamiféle párbaj alakult volna ki Mourinho és én köztem - kommentálta a végeredményt Allegri. - Nem azért vagyok boldog, mert legyőztem a bajnokcsapat edzőjét, hanem azért, mert nagyszerű szakemberek tiszteltek meg a szavazataikkal.”

Allegri az előző szezonban a kilencedik pozícióban zárt a Cagliarival, amellyel jelenleg 22 forduló után a nyolcadik helyen áll a tabellán.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....