Békülnének az egyiptomiak az algériaiakkal

2010. január 27., szerda 14:14

Az egyiptomi sajtó az algériaiak elleni csütörtöki Afrika Kupa-elődöntőt megelőzően megbékélésre szólított fel. A lépés magyarázata az, hogy a két futballválogatott novemberi világbajnoki selejtezői idején történt rendbontások miatt megromlott a viszony.

Akkor kisebbfajta futballháború tört ki Egyiptom és Algéria között. A két válogatott azonos ponttal és gólkülönbséggel végzett selejtezőcsoportja élén, ezért rájátszásra került sor semleges helyszínen, Szudánban, ahol az algériaiak nyertek. Az azt megelőző egyiptomi mérkőzés előtt a vendégeket megfélemlítették, buszukat kövekkel dobálták meg, több játékos megsérült. Kairói utcai zavargásokban 12 hazai és 20 vendégszurkolónak esett baja, erre Algériában valóságos hisztéria tört ki: a sajtó mészárlásról, négy halottról és több száz sebesültről írt. Az országban egymást érték a bojkottfelhívások az egyiptomi termékekre és tévésorozatokra.

Ezúttal a buzdító jellegű, fűtött hangulatú írások helyett többnyire visszafogott beharangozók jelentek meg, a Róz el-Júszef című hetilap például a csütörtöki találkozót testvérek közötti mérkőzésnek és korántsem sem a labda körüli háborúnak minősítette.

Az al-Ahram ezt írja: „Sportszerű összecsapást szeretnénk, amely a két ország, illetve a szurkolók megbékélésének első állomása lehet”.

Az al-Csuruk úgy véli, a csütörtöki „ritka és váratlan alkalom arra, hogy rendbehozzuk, amit elrontottunk”. A lap arra buzdítja a játékosokat, hogy a mérkőzés előtt öleljék meg egymást a barátság jeleként, a sajtót pedig arra, hogy tanúsítson önmérsékletet. „Arról álmodom, hogy a két elnök, Hoszni Mubarak és Abdel-Azíz Buteflika ott lesz a mérkőzésen, egymás mellett ül majd, üdvözli a két csapatot és gratulál a győztesnek” - folytatja az újság vezércikkének szerzője.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől