Olyan lesz ez a meccs, mint egy háború

2010. január 26., kedd 14:23 |

Szenvedélyes szavakkal vezette fel az Algéria elleni, csütörtöki elődöntőt Mohamed Zidan, az Angolában zajló Afrika Kupán címvédő egyiptomi válogatott futballistája, aki szerint a nagy rivális elleni csata életre-halálra megy majd. „Mindkét csapat számára olyan lesz ez, mint egy háború” - fogalmazott a hétfő esti, Kamerun elleni hosszabbításos negyeddöntő után Hajnal Tamás dortmundi játékostársa. Az algériaiak ugyanakkor megpróbálják tompítani a mérkőzés jelentőségét: „Csak a sport uralkodhat a pályán, semmi más” - mondta Rabah Saadane edző.

A két ország válogatottját barátinak egyáltalán nem mondható szálak fűzik egymáshoz, különösen azt követően, hogy az algériaiak novemberben éppen az egyiptomiakat legyőzve jutottak ki az idei, dél-afrikai világbajnokságra. Előbb ugyan Egyiptom 2-0-ra nyert Kairóban (a vendégek azt állították, hogy a házigazdák szurkolói megfélemlítették őket, a buszukat ugyanis megdobálták, több futballista megsérült), négy nappal később azonban, semleges pályán, 1-0-ra Algéria nyert, kijutva ezzel Dél-afrikába. A döntő csata után mindkét országban összetűzések voltak: algériai drukkerek egyiptomiakat sebeztek meg, a kairói algériai nagykövetség előtt pedig 2500-an tüntettek. Az ügy odáig fajult, hogy Egyiptom időlegesen hazarendelte Algériába delegált nagykövetét. A kontinenstorna másik elődöntőjében Ghána mérkőzik Nigériával, szintén csütörtökön.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....