Dárdai szerint összejöhet az osztályozó a Herthának

2010. január 17., vasárnap 15:13

Gyógyul hosszú sérüléséből Dárdai Pál, a Hertha BSC és a magyar válogatott labdarúgója.

A középpályás - aki immár tizenharmadik éve a Hertha játékosa, a berlini szurkolók egyik legnagyobb kedvence - örömmel nyiltkozott utolsó helyen álló csapata hannoveri meglepetésgyőzelméről.

"A csapat kifejezetten jól játszott, a három gólon kívül több veszélyes támadást is vezetett, a télen igazolt játékosok egytől-egyig nagy erősítést jelentettek - értékelt Dárdai, aki sérülése ellenére a társakkal tartott Hannoverbe. - Ha a következő két hazai meccsen újabb pontokat szerzünk, megkezdhetjük a felzárkózást. A jó start mindenesetre erőt és önbizalmat adhat, így a szezon végén legalább az osztályozókra elegendő helyezést érhetünk el. Minden máshoz már csoda, illetve nagy szerencse kell."

A berliniek magyarja hozzátette, hogy rendkívül lassan ugyan, de gyógyul a november óta tartó bokasérülése. Jövő hét elején már elkezdheti a labdás edzéseket, egy hétig még külön tréningezik, de azután már csatlakozhat a többiekhez. "Ha minden rendben megy, három-négy hét múlva már ismét a pályán lehetek" - jelentette ki.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől