A bajnokságban vehet elégtételt a Barcelona

2010. január 15., péntek 12:50

A spanyol labdarúgó-bajnokság hétvégi 18. fordulójában a Sevillát fogadja az FC Barcelona, így máris visszavághat az andalúz gárdának a Király Kupa-búcsúért. A katalánok a nyolcaddöntőben rendezett párharc szerdai visszavágóján vendégként 1-0-ra győztek, de összesítésben (2-2) az idegenben lőtt több gólnak köszönhetően a Sevilla került be a negyeddöntőbe. A 2008 nyarán kinevezett Josep Guardiolával most először esett ki egy sorozatból a katalán csapat, amely tavaly minden címet begyűjtött, amelyért versenybeszállt. A vezetőedző teljes egészében magára vállalta a felelősséget, és a szombati találkozón sikerre készül, amellyel csapata megőrizné eddigi bajnoki veretlenségét.

Az éllovast kétpontos hátránnyal követő Real Madrid szombaton Bilbaóba látogat, ahol 2004 óta egyszer sem kapott ki. A chilei vezetőedző, Manuel Pellegrini két játékossal biztosan nem számolhat, a házi gólkirályi címre törő argentin Gonzalo Higuaín és a holland középpályás Rafael van der Vaart ugyanis sérülést.

A forduló nyitómérkőzését a Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Osasuna vívja hazai pályán, az Espanyol ellen. A magyar középpályás valószínűleg kihagyja a találkozót, mert édesapja halála miatt szerdán hazautazott. A jelenleg harmadik Valencia a tabella tizedik helyén álló Villarrealt fogadja, míg a negyedik, még Bajnokok Ligája-selejtezőt érő pozíciót elfoglaló Deportivo La Coruna Mallorcán vendégeskedik. A vasárnapi kiesési rangadón a vezetőedzőjét szerdán menesztett, utolsó Xerez a Real Zaragoza otthonában igyekszik pontot, pontokat szerezni.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől