Az NNI nem adott információt a futball bundaügyről

2010. január 14., csütörtök 15:22 |

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem erősítette meg, hogy egy volt válogatott labdarúgó ellen bizonyítékai lennének a tavaly kirobbant fogadási botránnyal kapcsolatban. Az NNI csütörtökön az MTI érdeklődésére jelezte, hogy egy napilap szerdán négy kérdéssel fordult az irodához, melyek közül arra: "Igaz-e, hogy egy korábbi válogatott labdarúgó ellen bizonyítékai vannak a Nemzeti Nyomozó Irodának?", a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolt.

A Bors csütörtöki számában egy bennfentesre hivatkozva azt írta, hogy két korábbi élvonalbeli labdarúgót érintettségére vannak adatai az NNI-nek, s egyikük, egy korábbi válogatott, légiósként három országban megfordult hátvéd bűnössége bizonyítható.

Az NNI-nek az MTI számára küldött válaszából kiderül, hogy a nyomozást 2009. december 1-vel indították meg, s jelenleg a tanúk kihallgatása és iratok beszerzésére folyik. Az iroda a bochumi rendőr-főkapitányságtól korábban megkapta a bochumi ügyészségnek a fogadási botránnyal kapcsolatosan készített németországi nyomozást összefoglaló anyagát. Az NNI jelenleg egyéb információt nem kíván közölni az üggyel kapcsolatban, mert az a nyomozás eredményességét veszélyeztetné.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől