Togót kizárják, ha nem áll ki Ghána ellen

2010. január 11., hétfő 15:37

Kizárják Togo csapatát a labdarúgó Afrika Kupáról a kontinentális szövetség hétfői döntése alapján, ha nem áll ki Ghána ellen a 19:30 órakor kezdődő első csoportmérkőzésén. Christophe Tchao, a háromnapos nemzeti gyászba borult ország sportminisztere hétfőn úgy nyilatkozott, hogy később esetleg bekapcsolódnának a küzdelmekbe, de a jelek szerint az afikai szövetség (CAF) nem hajlandó az átszervezésre.

Pénteken gépfegyverrel megtámadták a togói együttest szállító autóbuszt, s a merényletben három ember, a sofőr, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő vesztette életét, további nyolcan pedig különböző sérüléseket szenvedtek. A terrorakció nyomán a togói vezetés visszarendelte a csapatot, ám a válogatott tagjai szombat éjjel úgy döntöttek, hogy mégsem utaznak haza, végül a miniszterelnök vasárnap újfent hazatérésre szólította fel a nemzeti együttest, s a döntés nyomatékosítására repülőgépet küldött a küldöttségért Cabindába.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől