Kizárták Togót az Afrika-kupáról

2010. január 11., hétfő 18:36

Hivatalosan is kizárták hétfőn a togói labdarúgó válogatottat az Angolában zajló Afrika Kupáról, mert nem áll ki Ghána ellen a 19:30 órára kiírt első csoportmérkőzésén. A kontinentális szövetség koordinátora, Yaouba Amoa hétfő délután jelentette be, hogy a B jelű négyesben három csapat, Ghána, Elefántcsonpart és Burkina Faso küzd majd a legjobb nyolc közé jutásért. Utóbbi kettő egymás ellen kezd hétfőn, Ghána pedig pénteken, Elefántcsonparttal játssza első találkozóját.

Az ügy előzménye, hogy pénteken gépfegyverrel megtámadták a togói együttest szállító autóbuszt, s a merényletben három ember, a sofőr, a szövetségi kapitány segítője és egy sajtószóvivő vesztette életét, további nyolc ember pedig különböző sérüléseket szenvedett.

A terrorakció nyomán a togói vezetés visszarendelte a csapatot, ám a válogatott tagjai szombat éjjel úgy döntöttek, hogy mégsem utaznak haza, végül a miniszterelnök vasárnap újfent hazatérésre szólította fel a nemzeti együttest, s a döntés nyomatékosítására repülőgépet küldött a küldöttségért Cabindába.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől