Az argentin sajtó megint kiakadt a futballválogatott miatt

2009. december 23., szerda 21:39

Kétségeiről, illetve aggodalmairól számolt be az argentin sajtó azután, hogy az ország labdarúgó-válogatottja kedd este 4-2-es vereséget szenvedett Katalónia alakulatától. A barcelonai nem hivatalos mérkőzésen a dél-amerikaiak kispadján nem a sportszerűtlen nyilatkozata miatt eltiltott Diego Maradona ült, ettől függetlenül az Olé című sportlap címlapján ez állt: "Térjen vissza Bielsa", a korábbi, 1998 és 2004 között hivatalban lévő szövetségi kapitány ismételt munkába állására utalva.

"Semmi kedvünk a válogatottról beszélni. Mit is mondhatnánk Diego csapatát látva" - fogalmaz a lap szakírója. Az együttesben ezúttal néhány alapjátékos mellett új arcok is feltűntek, de a sajtót ez sem nyugtatta meg.

"Változtatjuk a neveket, az ellenfeleket, a hatásköröket, a válogatott mégis ugyanazokat a hibákat mutatja. Hat hónappal a világbajnokság előtt a válság tovább tart" - folytatódik az Olé cikke. A Clarin című napilap értékelése szerint "a válogatott valamennyi fellépésén tántorog", a La Nación pedig úgy fogalmaz: "az argentin válogatott nyugtalanító jeleket mutatott, a katalán csapat játékban és hatékonyságban is megleckéztette".

A június 11-én kezdődő dél-afrikai vb-n az argentinok a B csoportban a nigériaiakkal, a dél-koreaiakkal és a görögökkel szerepelnek együtt.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől