Negyedmilliárdos adótartozása van az MLSZ-nek

2009. december 15., kedd 14:00

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége – a legutóbbi közgyűlésen hozott döntés és a most elkészült független szakértői jelentés alapján – szerdai ülésén tárgyal arról a csaknem negyedmilliárd forintos APEH-tartozásról, amely a 2002-2005 közötti időszakban halmozódott fel. Az MLSZ keddi tájékoztatása szerint a grémium várhatóan ezzel kapcsolatban határozatot is hoz az akkori vezetés tagjainak - konkrétan Bozóky Imre elnök, Berzi Sándor főtitkár, Puhl Sándor alelnök és Lothar Matthäus szövetségi kapitány - személyes felelősségéről.

A szövetség szerint az adóhatóság a múlt héten 120 millió forintot emelt le inkasszóval az MLSZ számlájáról, egy másik, több mint 100 milliós tételt pedig folyamatosan, részletekben törleszt az MLSZ. Ugyanakkor a szervezet gazdasági irányítói úgy vélik, bár a korábbi vezetők súlyos veszteségeket okoztak, ez nem rendíti meg az MLSZ gazdálkodását, köszönhetően az előzetesen képzett tartaléknak, így a 2009-es év kimagaslóan jó pénzügyi mérleggel zárulhat. Az ülésen napirenden lesz a válogatottak szakvezetőinek, így Erwin Koemannak és Egervári Sándornak (U20) a beszámolója is, továbbá több javaslat és döntés várható a nemzetközi fogadási botrányról, illetve szó lesz a szövetség jövő évi költségvetéséről, és a versenynaptár tervezetéről is.

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...