Gőzerővel készülnek az ukránok a 2012-es futball Eb-re
Ukrajna gőzerővel munkához látott, hogy - az eredeti terveknek megfelelően - Lengyelországhoz hasonlóan négy városban rendezhessen mérkőzéseket a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságon, miután az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága májusi ülésén az országból kizárólag Kijevet fogadta el véglegesen rendezőként, de a főváros stadionját sem hitelesítette a döntőre.
Ukrajna fél év alatt jelentős eredményeket ért el a szükséges fejlesztéseket és a stadionépítést illetően. A csúszás miatt azonban így is versenyt fut az idővel. Az jól látszik, hogy az ukrán szervezők, továbbá az ország vezetői komolyan vették az UEFA végső felszólítását, ugyanis Kijevben mind a stadionnál, mind a repülőtéren maximális kapacitással folynak a munkálatok; munkagépek százai dolgoznak, hogy behozzák a lemaradást és tartani tudják az UEFA által kitűzött határidőket.
Donyeck és Harkiv minden bizonnyal maximálisan megfelel az UEFA kritériumainak, mivel előbbi városban a helyi Sahtar tulajdonosa 400 millió dollárból 51.000 néző befogadására alkalmas világszínvonalú létesítményt építtetett, míg utóbbiban szombaton adják át a 41 ezer férőhelyes, 57,1 millió euróból felújított arénát. A legnagyobb probléma Lvivben van, hiszen a sajtó képviselőinek bemutatott három héttel ezelőtti felvételeken még a lelátók nyomai sem láthatóak. A 85 millió euróba kerülő munkálatok ugyan már zajlanak. Markijan Lubkivszkij, az ukrán szervezőbizottság elnöke szerint a stadion így is elkészülhet, legkésőbb 2011 nyarára, mivel egyszerű konstrukcióról van szó. Az eredeti tervekben a finálé helyszíneként megjelölt kijevi Olimpiai Stadion teljes rekonstrukciója szintén folyamatban van. Az 1923-ban átadott, s legutóbb 1999-ben felújított 69 ezres létesítmény mintegy 250 millió eurót felemésztő átépítését 2008 végén kezdték el, s jelen állás szerint 2010 végére készül el, majd 2011 júniusára fejezik be a lelátókat befedő tetőszerkezetet és a tervek szerint július 11-én kerülne sor az avatómérkőzésre.
A repülőtéri beruházásokat illetően is komoly veszély fenyeget két várost. Bár az UEFA májusi értékelése szerint még Kijevben és Harkivban is akadt probléma, mára az építkezések üteme olyannyira felgyorsult, hogy csak Lvivban és Donyeckben kell megfelelő garanciákat bemutatni, hogy a szükséges fejlesztések elkészülnek az Eb rajtjára. A lvivi reptér állapotáról mindent elmond, hogy az utasoknak kamionokról kell leszedniük csomagjaikat, míg Donyeckben inkább az félő, hogy nem készülnek el a tervezett időpontra az új kiszolgáló helyiségek és az új terminál.
A harmadik problémát a szálláshelyek jelentik. Fél éve még egyik város sem felelt meg az UEFA kívánalmainak, sőt Donyeckben és Harkivban például egyetlen ötcsillagos hotellel sem állt szerződésben a szervezőbizottság. Lvivben és Harkivban ma már rendelkezésre áll minden kategóriájú szállodaszobából a megfelelő mennyiség. Kijevben is megháromszorozták az UEFA, a szponzorok és a csapatok számára lekötött szobák számát, ugyanakkor négy- és ötcsillagos hotelszobaszám még mindig az előírt minimum alatt van. A hoteleket illetően Donyeck helyzete a legrosszabb. Az ukrán tervek szerint a helyhiányt laktanyákkal oldanák meg, azaz elhagyatott kaszárnyákat átalakítanák és azokban szállásolnák el a vendégeket.
Az úthálózat felújítása is szükségszerű. A szervezők e tekintetben is optimisták, elsősorban azért, mert a négy várost összekötő utakat többnyire csak felújítani kell, s mindössze 300 kilométeres szakaszon kell új autópályát építeni. A tervek kész vannak, a megvalósítás folyamatban, kérdés ez elegendő-e az UEFA-nak.
