Messi: Az egész csapat rászolgált az elismerésre

2009. december 1., kedd 16:51 |

„Az egész csapatom rászolgált az elismerésre, mindannyian megérdemlik az Aranylabdát” - ezt Lionel Messi, az FC Barcelona argentin játékosa mondta kedden, miután nyilvánosságra hozták, hogy az idén ő kapja a France Football magazin által alapított kitüntetést.

„Büszke vagyok arra, hogy én lehetek az első argentin, aki kiérdemelte ezt az elismerést” –mondta a 22 éves csatár. – Azért említtettem a csapatomat, mert elsősorban nekik köszönhetem, hogy a csúcsra kerülhettem. Nélkülük biztosan nem sikerült volna.”

Messi külön megemlítette Pep Guardiolát, a katalán gárda vezetőedzőjét: „Mindig azt hangoztattam, hogy hallatlanul fontos személyiség és azt is, hogy a kapcsolatunk túlnő a mester-tanítvány viszonyon.”

Az argentin légiós kijelentette, hogy sokkal többre becsüli a csapat-elismeréseket, mint az egyénieket: „Minden az összmunkától, a társaságtól függ. Nélkülük jóval nehezebben, vagy egyáltalán nem menne. A korábbi években is keményen harcoltunk, ám az idén - némi szerencsével - sikerült a csúcsra jutnunk” – mondta Messi, aki ebben az évben spanyol bajnoki címet, Király Kupát és Bajnokok Ligáját nyert, és kilenc találattal a BL gólkirálya lett.

Az idei Aranylabda-szavazáson az első öt közé négy olyan futballista került, aki az év során játszott az FC Barcelonában, a harmadik Xavi mögött ugyanis Andres Iniesta és Samuel Eto’o végzett a negyedik, illetve ötödik helyen. A voksoláson - amelyen 96 újságíró adta le szavazatát - a tavaly győztes portugál Cristiano Ronaldo, a Manchester United, majd a Real Madrid játékosa lett a második.

Messi 473 ponttal végzett az élen, C. Ronaldo 233-at, Xavi 170-et kapott. A díj 54 éves történetében még egyetlen győztes sem diadalmaskodott ilyen elsöprő fölénnyel. Az átadóünnepséget vasárnap rendezik Párizsban.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől