Leandro nem játszhat a Liverpool elleni BL-meccsen

2009. november 23., hétfő 18:32

Mészáros Norbert felépült sérüléséből, így játszhat a Liverpool elleni keddi Bajnokok Ligája-mérkőzésen, Leandro viszont kihagyni kényszerül a találkozót a Honvéd elleni bajnokin szerzett sérülése miatt - számolt be róla a klub honlapja. A válogatott védő Mészáros a Fiorentina elleni, hazai találkozót nem tudta végig játszani sérülése miatt, Firenzében pedig egy percet sem tölthetett a pályán. „A Honvéd elleni bajnokit végigjátszottam, nem volt semmi gond, remélem, kedden is így lesz” – fogalmazott a játékos.

Vele ellentétben Leandrónak idő előtt le kellett jönnie a pályáról a pénteki találkozón, ugyanis megsérült a térde. Az orvosi vizsgálat után ugyan csak húzódásról számoltak be, de az első jelzések alapján keddre az sem jön rendbe. A DVSC-TEVA kedden 20.45-kor fogadja az angol FC Liverpool csapatát a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. Angliában a magyar bajnok 1-0-s vereséget szenvedett.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől