Del Bosque 2012-ig maradhat a spanyol futballkapitány

| 2009. november 23., hétfő 21:46

Lapértesülés szerint Vicente del Bosque, a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a napokba két évvel meghosszabbítja a 2010-ben lejáró szerződését. Az As című sportnapilap úgy tudja, hogy Ángel Villar, a szövetség elnöke ilyen ajánlatot tett a neves szakembernek.

Del Bosque fizetése marad a régi: továbbra is évi 600 ezer euróval honorálnák a tevékenységét. Amennyiben 2012-ben nem hosszabbítanák meg a lejáró szerződést, úgy nem folytatja a trénerkedést, végleg visszavonul a profi futballtól. A világhírű edző több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ez lesz az utolsó csapat, amelyet irányít.

A Real Madridnál korábban 35 évig játékosként és vezetőedzőként is szereplő del Bosque tavaly júliusban vette át a spanyol nemzeti tizenegy irányítását Luis Aragonestől, akivel 44 év után újra Európa-bajnokságot tudott nyerni az alakulat. Spanyolország azóta is folytatja remek sorozatát, vb-résztvevő, s jelenleg az élen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján.

Küldje el  |  Nyomtatható  |  

Fizikális Edukáció

Elég ez a tévéből
A vancouveri bénázás után ismét végig kell gondolni, hogy bele akarunk-e vágni a budapesti olimpiai pályázatba.
hirdetés
MAGIC11.HU: FANTASY FOOTBALL

Bookline

  • A viskó
    Young, William P.: A viskó Ár: 2250 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1913 Ft
  • Twilight - Alkonyat
    Meyer, Stephenie: Twilight - Alkonyat Ár: 2999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2550 Ft
  • New Moon - Újhold
    Meyer, Stephenie: New Moon - Újhold Ár: 3999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3400 Ft
  • A dzsungel könyve
    Dés / Geszti: A dzsungel könyve Ár: 3790 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3601 Ft

OnGo beszámolók

  • Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe
    Utazás Ladakhba - Srinagarból Lehbe Sose fogom megérteni, hogy lehet, hogy a srinagari lakosok sosem kapnak semmiféle fertőzést. Ugyanazt a vizet issza mindenki a tóból, amibe az összes szennyvíz is beleömlik.
  • Játssz és nyerj!
    Játssz és nyerj! Ha idén még nem voltál síelni, most még megteheted! Hogyan? Válaszolj 3 kérdésre és nyerd meg a 2 személyes 6 napos sívakáció egyikét Nassfeldre!
  • Sörben ázva...
    Sörben ázva... Nekem egy kicsit olyan érzésem volt, nagyjából a harmadik liter sör elfogyasztása után, mint a Félelem és Reszketés Las Vegasban című filmben, Thompsonnak és az ügyvédjének, amikor bementek a Cirkuszba beéterezve és bemeszkalinozva.
hirdetés